115 kilót fogyott le a nő: így alakult át a teste

fogyás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A súlyosan elhízott Corey Hyland sok éven keresztül azt gondolta, hogy ő már nem tud lefogyni. A túlsúlya miatt egyáltalán nem mozgott, és mivel nem mozgott, egyre csak gyarapodott a súlya. Ám nem így történt, és máig 115 kilótól szabadult meg. 

"Biztos voltam benne, hogy nem tudok fogyni, ezért nem is próbálkoztam ezzel. Ettem, ettem, akár két kiló kenyeret is befaltam és utána még ettem desszertet, volt, hogy addig ettem, amíg hánytam. Kezdetben csak egészségesebben akartam étkezni, hogy ha már fogyni nem fogok, legalább egészségesebb legyek" - nyilatkozta korábbi életéről a nő.

Corey elmondta, hogy sok mélyponton esett át, volt, hogy 60 kilót leadott, majd 30-at visszahízott, de nem adta fel. Amikor elérte a vágyott súlyát bőrplasztikai beavatkozásnak is alávetette magát, és állítja, teljesen megváltozott az élete, úgy érzi magát mintha újjászületett volna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.