Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia elmondta, miért nem lett gyermekük

család Kárászy Szilvia Tahi Tóth László gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tahi Tóth László hosszú betegség után távozott az élők sorából, özvegye mostanra tudta elengedni. 25 évig voltak egymás társai, gyermekük azonban sosem született. Kárászy Szilvia először nyilatkozott erről.

Hosszú betegség után távozott az élők sorából Tahi Tóth László, de özvegyének csak most sikerült elengednie a művészt, pedig már két éve nincs köztünk.

Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia Forrás: MTI/Zih Zsolt

Mostanra múltak el belőlem azok a fájdalmas, visszatérő képek, amelyeket a férjem utolsó időszakának szenvedéseiből őriztem" – mondta a Bestnek Kárászy Szilvia. 25 évig voltak együtt, és természetesen nekik is voltak nehézségeik. Nem született gyermekük, bár mindent megtettek érte. „

Mindent megtettem azért, hogy gyermekünk legyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.