Ariana Grande Pete Davidson beszólás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pete Davidson és Ariana Grande több mint egy éve szakítottak, mégis úgy tűnik a humoristában a mai napig maradt néhány tüske az énekesnővel kapcsolatban.

Az énekesnő és a humorista kapcsolata, amilyen gyorsan fellángolt olyan hamar véget is ért. Négy hónapig voltak együtt, ami alatt el is jegyezték egymást. Ariana vetett véget a kapcsolatnak, Davidson teljesen összetört.

A humorista úgy gondolja, hogy Arianaval sokkal elnézőbbek az emberek. Az énekesnő 2019-ben szerepelt a Vogue címlapján, ahol elmondta: szerinte Pete nagyon humoros, őrült, egyáltalán nem reális, nagyon szerette, de nem ismerte igazán.

„El tudnátok képzelni, hogy mi lenne, ha én csinálnám ugyanezt? A karrieremnek holnap vége is lenne. Ha én fújnék magamra barnító sprayt, és odaugranék a Vogue magazin címlapjára, és elkezdeném fikázni az exemet. Ha azt mondanám, hogy 'ja, igen, sokat szexeltünk, mert unatkoztam, aztán kijött végre a Fortnite. Őrültség lenne."


Ezzel arra akart utalni, hogy Ariana kijelentése rendkívül bántó volt, mégsem kapott senkitől negatív kritikát. A szakításon valószínűleg nem tette túl magát, de most örül, hogy a karrierje beindult - írta meg a Hollywoodreporter.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.