Aggasztó híreket kapott egészségéről Miklósa Erika fogadott lánya

örökbefogadás Tandi Flóra gyerekvállalás egészség Miklósa Erika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tandi Flórát pár évvel ezelőtt emlődaganattal műtötték. Azóta rendszeresen kontroll vizsgálatokra jár, a legutóbbi után azonban aggasztó híreket tártak elé.

"Súlyosan vashiányos vagyok"- mesélte Flóra az első diagnózisa eredményét a Best Magazinnak.

Bár az orvosa utasítására szigorú diétába kezdett, a következő vizsgálat során kiderült: ezzel a vérképpel nem lehet gyereket vállalni. Azt egyelőre nem tudni, milyen rendellenesség húzódik a háttérben.

"Évekbe telhet, amíg annyira rendeződnek az értékeim, hogy gyermeket vállalhatok"

- mondta az énekesnő, aki bár bízik a felépülésében, az adoptálás lehetőségét sem zárja ki.

Tandi Flóra Fotó: Krisztian Vollmuth/Facebbok/Flora Tandi

"A környezetemben azt látom, hogy az örökbe fogadás nagyon jól is sikerülhet. Nemcsak Erika, hanem az unokatestvéremék is örökbe fogadtak" - mondta Flóra a lapnak.

Miklósa Erikának teljesen természetes az örökbe fogadás, sokat beszélgetett már erről a két énekesnő.

"Az ő példája sokaknak segít elfogadni, hogy egy nő úgy is lehet teljes értékű családanya, ha adoptálja a gyerekét"

- mondta Flóra a magazinnak.

Miklósa Erika és Flóra egyébként annak idején egy meghallgatáson találkoztak, azóta pedig rendkívül szoros lett a kapcsolatuk. Erika Flóra lányomnak hívja barátnőjét, így fogadott lányként, Bíborkával tesónak szólítják egymást.

"A pozitív gondolatoknak teremtő és gyógyító ereje van"

- magyarázta az énekesnő, majd elmondta, reméli néhány év múlva rá is anyaság vár majd, és bár nem fél az örökbefogadástól, bízik benne, hogy a teste készen áll majd arra, hogy életet adhasson egy gyermeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.