Szűznemzéssel hozott világra utódokat egy komodói varánusz

Forrás: Shutterstock -
komodói varánusz Születés szűznemzés állat dns-vizsgálat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy nevezett szűznemzéssel hozott világra utódokat egy nőstény komódi varánusz a tennessee állambeli Chattanooga Állatkertben.

A Charlie nevű nőstény sárkánygyík először hozott világra utódokat, három hím kölyköt, amelyek az Onyx, Jasper és Flint névre hallgatnak –írta CNN.com.

A komodói varánuszok szűznemzéssel is képesek a szaporodásra Forrás: Shutterstock

A szakemberek szerint ez a fajta megtermékenyülés meglehetősen ritka a gerinceseknél, mindössze 70 fajnál fordul elő, ami a gerincesek 0,1 százalékát jelenti. A kis kölykök még augusztusban születtek, de DNS-vizsgálat eredménye csak most derült ki, ezek után tudták megállapítani azt, hogy Charlienak nem hím partnere volt.

A komodói varánusz szűznemzéssel és szexuális úton is képes a szaporodásra, mivel meglehetősen elszigetelten élnek. Szűznemzés akkor történik, ha a petesejtet nem a hím spermája, hanem egy másik petesejt termékenyíti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.