párkapcsolat szerelem magánélet Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik a szerelmesek egyre komolyabbra fűzik a szálakat, hiszen mostmár egy fedél alatt is élnek. 

A kezdetek kezdetén még sokan kételkedve figyelték Hajdú Péter és Eszter románcának alakulását. Ám aztán ahogy teltek a hónapok, egyre több olyan dolog történt, amely arra utalt: ez valóban komoly kapcsolatnak ígérkezik.

Sokakat megdöbbentett, mikor tavaly szilveszterkor együtt ünnepeltek egy osztrák síparadicsomban, Murauban. Ráadásul nem kettesben, hanem Kocsis Korinna és annak párja társaságában. A négyesről fotó is készült, amely ugyan felkerült Korinna Instagram-oldalára, de azóta el is tűnt onnan. Az eset után Péter azt nyilatkozta, hogy a szilveszter baráti hangulatban telt, de ennél többet nem szeretne mondani a magánéletéről.

Most azonban Hajdú kivételt tett, és elárulta a nagyvilágnak: összeköltöznek Eszterrel. A nem mindennapi eseményt az alábbiakkal kommentálta a Story Magazinnak:

"A válásom óta volt néhány kapcsolatom, de ilyen hosszú ideig egyik sem tartott, és senkivel sem jutottam el odáig, hogy egy fedél alatt éljek vele. Bevallom, eleinte fura volt, elvégre három és fél évig egyedül éltem, Eszterrel viszont minden tökéletesen működik, és nagyon örülök, hogy így alakult."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.