Exatlon Hungary Palik László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Április 27-én este elkezdődött az Exatlon Hungary nagy visszaszámlálása. Már csak huszonöt versenynap, és kiderül, melyik az a női és férfi versenyző, aki hosszú hetek kitartó versenyzése után a legjobbként haza viheti az Exatlon trófeája mellé járó 15-15 millió forintos fődíjat.

Január elsején startolt el az Exatlon Hungary 2020-as szériája, amely idén is töretlen népszerűségnek örvend. A TV2 sikerműsora most újabb, és egyben az utolsó fejezetéhez érkezett, hiszen április 27-én este elindult a visszaszámlálás: már csak huszonöt versenynap, és kiderül, melyik az a női és férfi versenyző, aki magasba emelheti az Exatlon trófeáját és hazaviheti az ezzel járó 15-15 millió forintot.

„Azt gondolom, hogy az a tizennégy atléta, aki versenyben van és nap nap után bizonyít az Exatlon versenyében, mind-mind győztes" – mondta Palik László, az Exatlon Hungary műsorvezetője. „Ez a fajta sorozat-terhelés, amivel a Bajnokok és a Kihívók ebben a versenyben megküzdenek, az tiszteletet parancsol és azt gondolom, ez is az egyik titka annak, miért szeretik ennyire a nézők ezt a küzdelmet. Rengeteg fordulatos napon, meglepetésen, drámán vagyunk túl, de megkérdőjelezhetetlen, hogy az Exatlon legizgalmasabb része most jön, ez az utolsó huszonöt versenynap elképesztő futamokat, feszültségeket, drámákat tartogat. Egyre kiélezettebb a verseny, és megjósolhatatlan, hogy mi történik" – tette hozzá.

Palik László, az Exatlon műsorvezetője TV2

Miközben az Exatlon Hungary megállíthatatlanul halad a döntő és a két győztes kihirdetése felé, a nézők az egyre fokozódó izgalmak mellett egyúttal nosztalgiázni is tudnak. A futamok előtt ugyanis minden nap egy rövid visszatekintőben elevenednek fel az Exatlon Hungary idei történetének legfontosabb momentumai, a Bajnokok és a Kihívók döntőig vezető útja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.