Megmentheted a tönkrement házasságodat - így tedd!

házasság tönkrement mentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cikkünkben olyan emberek meséltek a házasságuk megmentéséről, akik reménytelen helyzetben voltak, mégis sikerült új életet lehelni kapcsolatukba.

„Sok házasság akkor megy tönkre, amikor kirepülnek a gyerekek, mert a gyereknevelés addig úgy-ahogy még összetartotta a kapcsolatot. A miénk viszont épp akkor javult meg. Mindkettőnknek jót tett ez az újfajta szabadság."

„Amióta külön hálószobában alszunk, sokkal jobb a kapcsolatunk. Szó szerint életmentő volt, hogy most végre nyugodtan alhatok."

„A párterápián végre őszintén beszéltünk, pedig addig csak beszólogattunk egymásnak. Azóta pedig helyrejött a kapcsolatunk."

Forrás: Shutterstock

"A lányunk születése mentette meg a kapcsolatunkat. Már a váláson gondolkodtunk, amikor megfogant, de innentől a férjemet mintha kicserélték volna."

„100 százalékig biztos vagyok benne, hogy a külön takaró mentette meg a házasságomat. Szörnyű érzés, amikor valamelyikünk mindig lehúzza a másikról."

„A családi tragédiák, a szüleink elvesztése mutatta meg, mennyire szükségünk van egymásra."
„Pár hónapot börtönben ültem. Annyira hiányzott a feleségem, hogy rájöttem, tényleg vele akarom leélni az életemet" - a Blikk interjúi alapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.