Kendall Jenner büntetés fesztivál botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bátran ki lehet jelenteni, hogy a Fyre Festival a fesztiválipar történetének legnagyobb bukása. A kínos buli egyik reklámarca volt napjaink egyik leghíresebb modellje Kendall Jenner is, aki valószínűleg már piszkosul megbánta, hogy nevét adta hozzá.

A 2017-es Fyre Festivalt egy hatalmas reklámkampánnyal harangozták be, világhírű influencerek tömkelegével. A szervezők igazi luxusfesztivált ígértek a résztvevőknek, Bahamák azon szigetén, ami egykor a hírhedt drogbáró, Pablo Escobar tulajdona volt - írja a TMZ.

A rendezvény soha nem valósult meg. A főszervezőről kiderült, hogy szélhámos, a sztárfellépők sorra visszamondták a részvételt, a luxus helyett pedig egy túlélőtábornak is rosszállapotú hely fogadta a bulizni vágyó fiatalokat.

A felperes vagyonkezelő szerint Jenner 275 ezer dollárt azaz több mint 87 millió forintnak megfelelő összeget kapott a rendezvény Instagramon való promózásáért. A tárgyalás után a megállapodás szerint a modellnek mintegy 90 ezer dollárt (kb 28 millió forint) kell visszafizetnie a vagyonkezelőnek, amely a Fyre csődje utáni kártérítéseket intézi.

A történtekről dokumentumfilm is készült, amit a Netflixen sugároznak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.