Elfogták a dombrádi gyilkost: mindent bevallott - Videó

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság Dombrád rendőrség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogy írtuk meggyilkoltak egy 24 éves nőt a június 5-én szabolcs-szatmár-bereg megyei Dombrádon. Az esetről az óta több sokkoló részlet derült ki, mára azonban elkapták a tettest.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya elfogatóparancs alapján kereste a dombrádi férfit, a gyilkosság feltételezett elkövetőjét – írja a Police. A 23 éves fiatalember az egyik barátjánál bújt el, ahol azonban hamar a nyomára bukkantak a rendőrök.

Miután elfogták és előállították L.Cs.-t halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanújával hallgatták ki a nyomozók gyanúsítottként.

Elmondása szerint szerelemféltésből követte el a szörnyűséget. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.