Eldőlt: Nem akar részt venni a tokiói olimpián Tóth Dávid

Forrás: Instagram/Tóth Dávid -
kajakozó Tóth Dávid Exatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komoly döntést hozott meg nemrég Tóth Dávid. Úgy döntött, nem akar részt venni a  tokiói olimpián. 

A nők kedvence, Tóth Dávid nemrég arról mesélt, milyen érzés a nők figyelmének középpontjában lenni. Most azonban egy friss interjúban élete másik fontos szeletéről, a pályafutásáról vallott.

Mikor felkérték az Exatlon Hungary-ben való szereplésre, már borítékolható volt, hogy búcsút kell intenie a tokiói olimpiának. Ám az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztották, vagyis Dávid - ha akar -, részt vehet benne.

De nem akar.

A jelenlegi helyzetben úgy látom, még kisebb esélyem lett volna, hiszen az Exatlonban sérüléseket is összeszedtem, és 5 hónapnyi edzés is kimaradt az életemből. Úgy döntöttem, inkább civil irányba terelem az életemet. Utánpótlás-neveléssel szeretnék foglalkozni, és egy város megkeresett egy sprot-főtanácsadói pozícióval" - mesélte a Story Magazinnak.

Forrás: Instagram/Tóth Dávid

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.