Barta Sylvia motoros bőrszerkóban ismerte meg a szerelmét

házasság Barta Sylvia család szerelem férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talpig bőrszerkóban érkezett egy rendezvényre Barta Sylvia, ekkor ismerte meg a férjét 20 évvel ezelőtt.

A műsorvezető a 2000-es évek közepén hagyott fel a tévézéssel, miután megismerte szerelmét, Kolossváry Ádámot.
„Motorral mentem a rendezvényre, ahol mindenki elegáns koktélruhát viselt, én pedig motoros szerelésben voltam. Kicsit kívülállóként éreztem magam, de hamar találtam társaságot, köztük a későbbi férjemet, aki rettentő jó benyomást tett rám"– mondta korábban egy tévéműsorban Sylvia, és azt is hozzátette, hogy nagyon kiegyensúlyozott a kapcsolatuk és a lehető legjobb emberrel kötötte össze az életét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hetek óta nem adtam hírt magamról, aminek az volt az oka, hogy a sorozatos visszaesések miatt már elhinni sem mertem, hogy jobban vagyok nemhogy elkiabálni! Most viszont azzal az öröm hírrel jelentkezem, hogy túl vagyok a Koronavírus elleni küzdelmem nehezén! Napról napra jobban vagyok, GYÓGYULOK! Nagyon hálás vagyok a sok aggódó, bíztató üzenetért! A felém áradó szeretet adott erőt a nehéz pillanatokban. Igen, a szeretet mindent legyőz! A férjem, Ádám a kezdetektől fogva ápolt! Ő nem félt az ismeretlen vírustól, engem féltett...éjjelente mérte a lázam és figyelte a lélegzetem, napközben pedig gondoskodott a családról és biztosította a pihenésem. Ő végig hitt a gyógyulásomban és bíztatott amikor elkeseredtem! Márpedig ilyen többször is előfordult. A gondolat, hogy mi lesz a lányaimmal ha az édesapjuk is megbetegszik nagyon megviselt. De “jó tett helyébe jót várj”, a családomban mindenki tünetmentesen esett át a vírusfertőzésen és vált immúnissá! Mindenki gondol az elmúlásra, halálra...a világjárvány kapcsán talán azok is akik eddig nem tették! Én végig azért imádkoztam, hogy csak kórházba ne kerüljek! Egy koronavírusos beteg ugyanis - ha elviszi a mentő nem tudhatja, hogy valaha viszontláthatja-e a családját vagy örökre búcsúzik? A Covid-19 betegeket senki sem látogathatja, kiszolgáltatottan, magányosan kell leküzdeniük a betegséget! Az orvosok és ápolók szívüket, lelküket kiteszik a rászorulókért, de a szeretteink nélkül nehezebb a gyógyulás! Akit legyőz a gyilkos kór egyedül, hozzátartozók nélkül távozik és temetik el...felfoghatatlanul embertelen és szívszorító. A koronavírusos, fertőző betegek kirekesztettek el kell különíteni őket! Én a nagyszerű orvosaim segítségén, a gyógyszeres kezelésen túl a családom közelségének és a sok szeretetnek köszönhetem a gyógyulásom! Hálás vagyok mindenkinek aki gondolt rám! Most már derűlátó vagyok és boldog, mert egy örömteli időszak következik az életemben! A felépülés és teljes gyógyulás vár rám... és az ÉLET! Felelősséggel tartozunk egymásért! Erősítsd az immunrendszered és maradj otthon! Maradj egészséges! #covid_19 #koronavírus #világjárvány #maradjotthon #együttsikerül #acsaládalegfontosabb

Barta Sylvia (@bartasylvia_hivatalos) által megosztott bejegyzés,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.