Justin és Hailey Bieber ennek szellemében neveli majd gyerekeit

Forrás: Instagram/justinbieber -
Justin Bieber rasszizmus Hailey Bieber gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pár még ugyan csak egymás társaságát kívánja élvezni egy darabig, de abban biztosak, hogy akarnak majd gyereket a jövőben. Justin és Hailey Bieber azt is tudja, hogyan nevelik majd őket.

Már a megismerkedésükben is fontos szerepet játszott a gyerek, ugyanis Hailey éppen egy kisbabát tartott a kezében, amikor Justin meglátta, és bekattant valami – ahogy fogalmaz az énekes.

Noha a szerelmesek egyelőre még nem tervezik a gyerekvállalást, mivel szeretnék minden idejüket kettesben tölteni, abban biztosak, hogy egyszer eljön annak az ideje, hogy szülővé váljanak. Már most tudják, hogy milyen szellemiségben fogják majd nevelni a gyerekeiket. Többek között arra szeretnék majd megtanítani őket, hogy a rasszizmus nem elfogadható - írta meg a Buzzfeed.

Justin és Hailey Bieber már tudják, hogyan nevelik majd a gyerekeiket. Forrás: Instagram/justinbieber

„Úgy neveljük majd őket, hogy tudják, hogyan kell kezelni az embereket, hogy miért nem mondunk bizonyos dolgokat, és hogy annak jár a tisztelet és az elismerés, aki azt megérdemli" - mondta Hailey Bieber, aki az Instagram oldalán is felszólalt a Black Lives Matter mozgalom mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.