asztrológia ezotéria holdnaptár Hold
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egész héten fogyóban lesz a Hold, most viszont napról napra érezhető, ahogyan folyamatosan csökken az energiánk, fogy a lendületünk. Viszont mégsem okoz ez a helyzet különösebb galibát. Okosan érdemes tervezni, és igazán nagy dolgokba kevésbé ajánlatos belefogni. Elsősorban a függő ügyeket érdemes rendezni, helyre tenni. A jövő heti Újhold által majd feltöltődünk, addig merjünk pihenni, kikapcsolódni és nemet mondani olyasmire, ami egyáltalán nem szolgálja az érdekünket. Kizárólag fontos és halaszthatatlan esetben ajánlott a szerződéskötés.

2020. augusztus 10., hétfő a ♉ban (Fogyó hold, Bika)

A kitűzött céloktól nem célszerű eltérni. Igyekezz békében lenni önmagaddal és környezeteddel. Figyelj minden hozzád eljutó információra és a különböző jelekre. Kerüld messzire a vitákat!

2020. augusztus 11., kedd a ♉ban (Fogyó hold, Bika)

Leterhelő nap. Ne siess, ne kapkodj! Érdemes letenni valaminek az alapkövét, viszont nem kell kapkodva nekikezdeni. A friss információk lényegesek! Pont azt fogod látni ezen a napon, ami valós.

2020. augusztus 12., szerda az ♊ben (Fogyó hold, Ikrek)

Töltsön fel örömmel az, ami megadatik ezen a napon, akkor is, ha eleinte nem tűnik jónak, szépnek, hibátlannak. Fogadd el, hogy nem megy minden úgy, mint a karikacsapás... A hited elvisz a vágyott célig.

2020. augusztus 13., csütörtök az ♊ben (Fogyó hold, Ikrek)

Ami ezen a Holdnapon történik, az alapvetően meghatározza a következő 4-5 hét lehetőségeit, az eseményeket, találkozásokat, sikereket és kudarcot. Ezen a napon nem ajánlatos túl sokat beszélni

2020. augusztus 14., péntek az ♊ben (Fogyó hold, Ikrek)

Nagyon fontos az összeszedettség és a figyelem, csak így lehetséges hatékonnyá és eredményessé válni. Kívülről láthatjuk a saját helyzetünket. Hibás dolog másokon áttaposni, vitát kirobbantani.

2020. augusztus 15., szombat a ♋ban (Fogyó hold, Rák)

Lehetőség adódik megtalálni és felismerni a következő időszak feladatait. Minden körülmény adott ahhoz, hogy végre belásd, hol hibáztál. Olyasmiről is le lehet rántani a leplet, amiről eddig nem sikerült.

2020. augusztus 16., vasárnap a ♋ban (Fogyó hold, Rák)

Csendesedj el, a kapkodás komoly problémákat idézhet elő. Békélj meg azzal, ha nem megy minden úgy, mint a karikacsapás. Az elhamarkodott döntéseket kerüld el – főleg akkor, ha azok anyagiakkal függenek össze.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.