5+1 tipp, hogy gördülékeny legyen az iskolakezdés

Forrás: Shutterstock -
iskola iskolakezdés magazin szeptember ősz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha szeptember, akkor iskolakezdés. Az idei ősz még különlegesebb lesz, mint a többi, ugyanis a gyerekek március óta otthon vannak, és a koronavírus miatt a nyári szünet gyakorlatilag fél évig tartott. Cikkünk azoknak a szülőknek szól, akiknek iskolás korú gyermekük van: nekik adunk most néhány tippet, hogy a szeptember ne az év legrosszabb hónapja legyen.
  1. A gyerekeket tudatosan és fokozatosan kell felkészíteni az iskolakezdésre, az ismeretlentől való félelem ugyanis szorongást okozhat. Ez különösen igaz, ha gyermekünk elsős lesz, de az idősebb gyerekek is annyira régen voltak iskolában, hogy nem várhatjuk el tőlük, hogy rögtön mindent tudjanak, és egyik pillanatról a másikra visszaálljon minden a régi kerékvágásba. Erre számos praktika bevethető: augusztusban már érdemes egyre többet beszélgetni a gyerekekkel az iskoláról, és arról, mit hogyan fog csinálni. Kikkel lesz, mikor kell felkelnie, hogy fog telni a napja, vagy akár elővenni a tavalyi füzeteket, könyveket, és elkezdeni ismételni.
  2. Ha a szülők ideje engedi, érdemes a nyári szünetben többször elsétálni az iskola felé, különösen, ha a gyermek idén lesz elsős. Ha van rá lehetőség, érdemes bemenni vele az épületbe is körülnézni, és fokozatosan hozzászoktatni a gondolathoz, hogy ide fog járni minden nap.
  3. A nagyobb gyerekeknél is jó visszaszoktató módszer lehet, ha az évnyitó előtt egyre gyakrabban beszélgetünk a suliról, osztálytársakról, tanárokról. Ha úgy látod rajta, nem akar erről beszélni, mesélj neki a saját iskolai élményeidről, hátha feloldódik, és elmesél olyan történeteket is, amiket addig soha.
  4. Vegyétek meg együtt az iskolai felszereléseket! Sok gyerkőc már attól is kedvet kap, ha egy csomó szép füzetet, tollat, ceruzát kap, és így ő is abszolút részese az iskolára készülésnek, nincs kihagyva mindenből. Még a nagyobb gyerekek is fellelkesülhetnek látva a sulis dolgokat.
    Vegyétek meg együtt az iskolai felszereléseket! Forrás: Shutterstock
  5. A nyári szünetben a gyerekek nagyrészének nincs napirendje, így gyakorlatilag addig alszanak, ameddig csak akarnak. Megoszlik a vélemény arról, hogy a szeptember közeledtével érdemes-e előbb felkelteni a gyerekeket. Te ismered a gyermekedet, így te tudod azt is, mennyire fog problémát okozni a koránkelés, de ha szeret lustálkodni, talán érdemes néhány nappal az iskolakezdés előtt felhúzni a vekkert, és felkészíteni, hogy szeptember 1-től újra visszaáll minden a régi kerékvágásba, és időben kell ébredni.
  6. Érdemes lehet együtt berendezni a szobáját az iskolakezdésre. Mivel a nyári szünetben az íróasztalról többnyire eltűnnek a füzetek és a könyvek, jó program lehet együtt visszapakolni mindent a helyére. Ha a szoba adottságai engedik, érdemes egy úgynevezett "relaxációs" sarkot is kialakítani egy kényelmes székkel, hogyha elfárad a tanulásban, oda tudjon ülni. Hidd el, ha tudja, hol kell tanulnia, leckét csinálnia, sokkal lelkesebb lesz.

+1 Az önállóság magabiztosságot ad, így szuper gyakorlat lehet alsós - főleg elsős, másodikos gyerekeknél - ha kisebb feladatokat adunk nekik. Például ha meg van az iskolatáska, szuper gyakorlat lehet a táska be-és kipakolása, például úgy, hogy írunk egy listát, miket kell bele pakolnia. Érdemes ilyenkor arra tanítani, hogy nyugodtan merjen segítséget kérni másoktól társaitól, hiszen az iskolában közösségben lesz egész nap, és így

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.