Szabó Ádám Sztárban sztár sérelem szakítás Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem menekülhet Tóth Andi volt szerelme, Szabó Ádám elől, mivel mindketten a TV2-n futó Sztárban sztár című műsor szereplői. Úgy tűnik, az énekesnő egyre nehezebben tűri meg maga mellett volt párját.

Ahogyan arról már korábban mi is beszámoltunk cseppet sem volt békés az elválás Andi és Ádám között. A Bors utánajárt és kiderítette, hogy a Sztárban sztár stúdiójában eléggé fagyos volt közöttük a hangulat, egyenesen tapintani lehetett kettejük között a feszültséget. Andi nagyon nehezen viselte Ádám közelségét, nem is akart exének gratulálni 40 pontos produkciója után.

Forrás: Instagram/Tóth Andi

Pedig úgy tűnik, Tóth Andi jobban teszi, ha beletőrödik abba, hogy most egy darabig sokat lesznek egymás társaságában Ádámmal. A Bors megkérdezte a műsor producerét hogy van-e arra lehetőség, hogy a Sztárban sztár show-ban elkerüljék egymást a fiatalok.

"Amennyiben érkezne is hozzánk hivatalosan ilyen kérés, a műsor szerkesztési szabályainak értelmében elkerülhetetlenek ezek a helyzetek.

A következő hetekben is bármikor előfordulhat, hogy közös produkcióban szerepeljenek, vagy éppen egymás mellett foglaljanak helyet a produkciók értékelése alatt"

– mondta Németh Ádám, a Sztárban sztár senior kreatív producere.

Míg Andi forr a levében Ádám a viaskodás helyett a jövőjére és a feladatira koncentrál.

"Felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Harmónika szakára, ami rettenetesen izgalmas számomra, már csak egy évem van az alapképzésből, és a vírus helyzet lehetővé tette, hogy több időm maradjon a tanulmányaim befejezésére. Elképesztően várom, izgalmas lesz az új élet, a velejáró kihívások" - mesélte örömmel Ádám.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.