Koronavírus: Így fertőződsz meg kisebb eséllyel tömegközlekedés közben

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
tanácsok tömegközlekedés Maszk koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok ember számára elkerülhetetlen, hogy a koronavírus rohamos terjedésének ellenére is használja a tömegközlekedési eszközöket. Annak érdekében, hogy minél biztonságosabbá tudjuk tenni az utazást a buszokon, metrókon, villamosokon, néhány szempontot érdemes figyelembe venni. 

A koronavírus kitörése óta a legtöbben megpróbálták átalakítani az utazási szokásaikat és a tömegközlekedés helyett más alternatívát választani: gyalog vagy kerékpárral, esetleg más közlekedési eszközzel eljutni egyik helyről a másikra. Vannak azonban olyanok, akik a nagy távolság miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy ne használják a tömegközlekedést. Bár a maszk viselése és a kellő távolság megtartása kötelező tömegben és a másokkal való utazás során, de ezen kívül is vannak olyan szempontok, amikre jobb odafigyelni, hogy elkerüljük a megbetegedést és a vírus terjedését - írja a BBC.

A koronavírus teljesen átalakította a tömegközlekedéssel utazók szokásait Fotó: Koncz Márton - Origo

1. Üres helyek előnyben

Érdemes olyan helyet választani a tömegközlekedési eszközökön, ahol kevesen ülnek vagy a közvetlen környezetünkben senki nem ül.

Egy kínai kutatás szerint ugyanis azok kapják el a leghamarabb a koronavírust egy vonatkocsiban, akik egy sorban foglalnak helyet. Persze ezt a reggeli órákban vagy a délutáni csúcsidőben nehéz kivitelezni, de törekedjünk arra, hogy minél távolabb üljünk másoktól.

2. A csend az ember legjobb barátja

Igyekezzünk olyan kocsit választani a metróban, ahol minél kevesebben tartózkodnak és leginkább csendben olvasnak vagy a telefonjukat nyomkodják utazás közben.

Mivel ebben az esetben kevesebb nyálcsepp keveredik a levegőben, mint ott, ahol több ember beszélget egy szűk, zárt térben.

3. Nem mindegy, hol állunk

Egy amerikai kutatásból kiderült, hogy az emberek sokkal szívesebben kapaszkodnak a függőleges csövekbe a metrókon, buszokon, mint a szemmagasságban lévő fogantyúkba vagy a vízszintesen elhelyezkedő kapaszkodókba, illetve szívesebben állnak az ajtó előtt, ahol előbb levegőhöz jutnak és gyorsabban és könnyebben leszállhatnak. Az udvariasság miatt viszont főként a férfiak állnak a tömegközlekedési eszközökön, akik köztudottan ritkábban mosnak kezet. Emiatt

a pandémia idején ügyeljünk arra, hogy ne az ajtó közelében álljunk meg és kapaszkodjunk bele a csövekbe és amennyiben van rá lehetőség, nézzük meg ki után fogjuk meg a kapaszkodót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.