Végérvényesen széthullott Terry Black családja? Gyerekei hallani sem akarnak egymásról

vita örökség Terry Black Fanny Dani
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly ősszel hunyt el az egykori elóadóművész, Terry Black, aki saját gyermekeiként nevelte éveken át Fannyt és Danit, akik a fogadott édesapjuk halála óta nem hajlandóak szóba állni egymással. 

Fanny és Dani míg Terry Blackkel egy családként éltek testvérként szerették egymást, de mióta az előadóművész meghalt, teljesen megromlott a viszonyuk, olyannyira, hogy már szóba sem állnak egymással - írja a Blikk.

Terry Black tavaly ősszel hunyt el, azóta fogadott gyermekei nem állnak szóba egymással Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

Dani jelenleg Németországban él, Fanny viszont már hazaköltözött hivatalos gyámjával, Árvai Mónikával Magyarországra.

Próbálta a lány testvérével felvenni a kapcsolatot, de ő még arra is nemet mondott, hogy az első karácsonyukat Terry nélkül együtt töltsék. Fanny szerint fogadott testvére privát üzeneteket írt arról más embereknek, miért ne bízzanak meg a lányban.

Hiába próbálja Fanny Danival felvenni a kapcsolatot, eddig sikertelen volt minden próbálkozása.

Az is oka lehet a testvérháborúnak, hogy

Fanny lett az örököse Némedi Mari művésznő százmilliós vagyonának, amit a színésznő családja nem fogadott el és megtámadta a végrendeletet. A Fővárosi Törvényszék nemrégiben kimondta, hogy a végakaratban szereplő aláírás hamis.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.