Dallos Bogi nem akart összejönni Puskás Petivel

Forrás: instagram.com/dallosbogi -
Puskás Peti szerelem Dallos Bogi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sikeresek, tehetségesek és szerelmesek, talán ez a három szó, ami először eszünkbe jut, ha meglátjuk Puskás Petit és Dallos Bogit. A Story magazinnak adott interjúban pedig elárulták, hogyan jöttek össze.

„Az előválogatók felvételei után általában mi ketten voltunk azok a mentorok közül, akiknek még volt kedve beülni valahova egy italra, közösségi életet élni. Rengeteg időt töltöttünk együtt, így szép lassan elkezdett kialakulni közöttünk valami – ami nekem feltűnt, Boginak azonban nem" - kezdte az énekes, aki hozzátette, hogy a nála 12 évvel fiatalabb Bogi mindig elhívta a barátnőit is a találkozókra. Így megmenekülve attól, hogy Peti bármit is félreértsen.

Forrás: instagram.com/dallosbogi

Egy idő után azonban a fiatal énekesnő is észrevette, ez valami más.

„Feltűnt, hogy nagyon jól érzem magam vele, (...) de magamnak se mertem beismerni, hogy több van köztünk barátságnál" - ám Bogi nem akarta egy újabb trófea lenni, így sokáig elutasította az énekest, Peti pedig nem győzte bebizonyítani, többet akar mint egyéjszakás kaland. Ostromolta, csokor virágot küldött neki, sőt még a szüleinek is bemutatta a fiatal lányt. Így végül egy X-Faktoros bulin összejöttek.

„A buli után átjött hozzám. Semmi sem történt köztünk, de jó érzés volt együtt elaludni és felébredni. Az azt követő héten végig randiztunk, moziban és hajókiránduláson voltunk, végül megtörtént az első csók is. Az érdekes az, hogy még az első hivatalos randink előtt összeköltöztünk, hiszen az első együtt alvásunk óta együtt élünk" – emlékezett vissza Bogi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.