Használd a tollat és a papírt - Ne felejts el kézzel írni a digitális világban sem!

Forrás: Shutterstock -
személyiség gondolkodás agyműködés kézírás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fel tudod idézni, mikor írtál utoljára valamit kézzel? Te még használsz noteszt, vagy már minden teendődre a Google-naptárod figyelmeztet? Még a bevásárlólistát is a telefonodba írod? Tény, hogy napjainkban a legtöbben szinte mindent digitálisan jegyzetelünk. Ez kényelmesnek tűnik, de nagy ára van. Vizsgálatok szerint a kézírás visszaszorulása a szellemi képességeink rovására is mehet. Cikkünkben amellett érvelünk, hogy miért lenne fontos a billentyűzet vagy a telefon képernyője mellett a tollat és papírt is használni. 

Bizonyos kutatások szerint az agyműködésünkre nagyon rossz hatással van, ha digitális eszközökkel rögzítünk mindent, mások pedig még ennél is tovább mennek, és a másodlagos analfabetizmust emlegetik. Az analfabetizmus - ahogy azt mindenki tudja - azt jelenti, hogy a felnőtt rosszul, vagy egyáltalán nem tud írni-olvasni, míg a másodlagos analfabéták tanultak ugyan írni és olvasni, de a telefont, TV használata miatt elfelejtették azt. Rosszul hangzik, ugye? Nos, nem kell eljutni idáig!

Használd a tollat és a papírt - Ne felejts el kézzel írni a digitális világban sem! Forrás: Shutterstock

Érvek, amelyek megerősíthetnek abban, hogy ne hanyagold teljesen a folyóírást.

1. A folyóírás tanulása az olvasás mellett alapvető elsajátítandó tudás az iskola első osztályában. A betűk megtanulása mellett erősödik a kéz és a szem összehangolt mozgása, fejlődnek az agyi idegpályák, a térérzékelés valamint a ritmusérzék.

2. Az 1. pontból adódóan a kézírás sokkal összetettebb és több képesség és készség együttes alkalmazását igénylő tevékenység, mint a géppel való írás.

3. A kézírás fejleszti a kommunikációt és javítja az önkifejezési módunkat.

4. A kézírás során az agyunk több területét aktiváljuk, hiszen egyidejűleg figyelünk a szöveg tartalmára és a formájára is. Ráadásul jobban átgondoljuk, mit írunk le, ugyanis nem áll rendelkezésünkre szövegszerkesztő a végtelen javítási lehetőségével.

5. Aki kézzel ír, annak jobb a memóriája és többet gondolkodik. Úgy tudni, amit folyóírással írunk, az jobban bevésődik. Erre érdemes odafigyelni például az egyetemi jegyzetek készítésénél.

6. A kézírásunk sok mindent elárul rólunk, ugyanis egyedi és személyes. Érdekes megfigyelni, hogy aktuális állapotunk mennyire megjelenik abban, miként formázzuk a betűket.

7. A grafológusok szerint a kézírás terápiás hatású is lehet, tehát kézírásunk tudatos megváltoztatásával változtatni tudunk személyiségünkön is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.