Csak hinned kell benne avagy tudj meg mindent a placebo-hatásról

placebo-hatás magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A placebo egy latin szó, jelentése 'tetszeni fogok", ami már is elárulja mit is jelent igazándiból ez a kifejezés. Erős elhatározása annak, hogy sikerülni fog, amit el szeretnénk érni. A klasszikus értelemben egy olyan gyógyszer vagy eljárás, ami az érintett tudomása szerint változtatni tud a külső és belső tünetein, magatartásán, ám valójában az az anyag, amit kap nem tartalmaz hatóanyagot. Mindezek ellenére mégis a kívánt javulást vagy állapotot érik el.

Sokak rendkívül túlmisztifikálják e jelenséget, mások viszont egyáltalán nem hisznek benne és a racionálisabb érvek mellett teszik le a voksukat.

Mi a placebo-hatás?

A placebo egy olyan pszichés "önbecsapás", aminek lehetnek pozitív vagy negatív válaszreakciói. Előfordulhat, hogy a beteg tünetei javulnak, míg másoknál akár mellékhatások is felléphetnek. Ezeket a válaszokat „placebo-hatásként" nevezzük a köztudatban. Vannak olyan állapotok, melyekben ez az önreflexió pozitív hatást válthat ki, még akkor is, ha azzal az adott személy tisztában van. Tehát ha tudod, hogy placebo, de erősen hiszel abban, hogy meggyógyulsz a hatóanyag nélküli gyógyszertől, sikerülhet. A távol-keletei orvoslásban teljességgel elutasítják a placebot, az ottani szakértők úgy érzik ezzel becsapják a betegeket.

A placebo egy olyan pszichés "önbecsapás", aminek lehetnek pozitív vagy negatív válaszreakciói Forrás: Shutterstock

Hogyan működik?

A placebo-hatás centruma egyértelműen az elme és a test közötti különös kapcsolat. Egyes kutatók szerint a legfontosabb tényező, ami segíthet azok az elvárások, amikkel érkezünk az orvosunkhoz, vagy elvárás a kapott gyógyszerhez.

Itt egy hétköznapi példa: Amikor egy tini megiszik egy alkoholmentes sört, de mi az ellenkezőjét állítjuk, könnyen lehet, hogy részegesen fog viselkedni, hiszen ha nem sűrűn ivott arra számít, hogy ettől bizony elveszti a fejét.

A betegségeknél ugyanez, ha valaki arra számít, hogy felírt tabletta hatására állapota javulni kezd, akkor lehetséges, hogy a szervezet saját kémiája, a test öntudata hasonló hatásokat produkál, mint amit az orvosság okozna. A szakértők szerint összefüggés van aközött is, hogy az ember milyen erősen a jobbulásra. Minél erősebb és határozottabb a vágy, annál nagyobb az esély, hogy a páciens megtapasztalja a kívánt eredményt. A sikeres önjavulást az is kiválthatja, ha a betegre nagy hatással van az orvosa. A dokikba vetett hittünk és az ő udvarias és segítőkész jelleme rendkívül fontos lehet ebben a helyzetben.

Bonyodalmak

Az egyik probléma a placebo-hatással az, hogy nehezen lehet megkülönböztetni a valódi gyógyszerhasználat tényleges hatásaitól. Ha a kutatóknak sikerülne megtalálni a módját, hogy az orvosok különbséget tegyenek a placebo-hatás és az igazi gyógyszeres kezelés között, az sokat segíthetne, sőt a csökkenthetné a gyógyszertesztek költségeit. Emellett pedig hosszú évek kutatásai után is, további tanulmányok szükségesek ahhoz, hogy jobban megismerhessék a jelenség helyes felhasználását az orvosi ellátásban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.