Heti holdnaptár (szeptember 28. – október 4.)

ezotéria holdnaptár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Végre! A Jupitert követően a Szaturnusz is előremenetbe kapcsol, lezáródik retrográd időszaka. Teliholdat ünneplünk csütörtökön, így a hét első felében nagy lesz bennünk a lendület. A tobzódó energiákat és ötleteket ajánlott szabadon engedni. Mindannyian azt fogjuk tapasztalni, hogy épp annyit kapunk, amennyire szükségünk van ezekben a napokban. A után fogyóban lesz a Hold, s a látszólagos nyugalom ellenére a gondolataink sokszor csaponganak. Ennek ellenére is sikerülhet motiválni magunkat és másokat. A hétvégén remek ötletek pattannak ki a fejünkből, ezeket érdemes lejegyzetelni, nem pedig legyinteni azokra.

2020. szeptember 28., hétfő a ♒ben (Növő hold, Vízöntő)

Óvatosan kell bánni a mai nap energiáival, akkor is, ha jó lehetőségek kínálkoznak. Elsősorban magunkkal, a feladatainkkal foglalkozzunk. Este törődjünk az otthonunkkal, főzzünk finomat.

2020. szeptember 29., kedd a ♓ban (Növő hold, Halak)

Ma ne állj ellen a kísértéseknek! Mondj igent a kihívásokra, randikra. Összességében mozgalmas, energikus és aktív nap lesz a mai, mégis adódhatnak leterhelő pillanatok. A kevesebb néha több elve átsegít mindenen.

2020. szeptember 30., szerda a ♓ban (Növő hold, Halak)

Olyan nap, amit általában kevésbé van ínyünkre. Erőteljes, kellemetlen helyzetekkel, kihívásokkal. Nem haladunk, nem fejlődünk, bizonytalankodunk. Bármi megtörténhet, akár drámai döntések is születhetnek.

2020. október 1., csütörtök a ♈ban (Telihold, Kos)

Ma a te problémád mindenki másénál előrébb való! Tegyük meg azt, amihez kedvünk van. A jövőbe kell tekinteni, felvázolva a következő hónapok főbb vonalait, tennivalóit.

2020. október 2., péntek a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

Legyünk egész nap határozottak és magabiztosak, keressük a kérdéseinkre a válaszokat. Jelentős mennyiségű energia áll rendelkezésünkre, - bátorság, merészség, kockázatvállalás ajánlott!

2020. október 3., szombat a ♈ban (Fogyó hold, Kos)

Ezen a napon figyeljünk a belső hang üzeneteire! Ne problémázz semmin, ne értetlenkedj! Minden pont úgy jó, ahogy van, amilyennek látod. Lesznek akadályok, de aki kiáll önmagáért és a véleményéért, az a nap nyertese lesz.

2020. október 4., vasárnap a ♉ban (Fogyó hold, Bika)

Engedj teret magadnak és a házon kívüli élményeknek. Feltétlenül mozdulj ki a komfort zónádból. Ha nem teszed, sok dolog beakadhat, így pedig nem vagy csak alig halad előre. Ez jelzi, hogy érdemes elhagyni a régit és új dolgokat felfedezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.