Kiabálni kezdett a buszmegállóban, majd hasba szúrt egy embert

Forrás: Shutterstock -
rendőrség szúrás kés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyomozás szerint a gyanúsított 2020. szeptember 23-án délután Tatabánya egyik buszmegállójában kiabálni kezdett az áldozattal, majd egy késsel, egy alkalommal hason szúrta. A bántalmazás következtében a sértett súlyosan megsérült.  

Az alkalmi munkából élő, csavargó életmódot folytató gyanúsítottal szemben 2020. évben elkövetett testi sértés miatt még két büntetőeljárás van folyamatban, legutóbbi esetben a férfi Tatabánya egyik játszóterén a délutáni órákban combon és a vádlin szúrt meg egy másik sértettet - írja az ügyészség.hu

Forrás: Shutterstock

Az ügyészség indítványával egyezően a járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a kihallgatandó tanúkat jogellenesen befolyásolná.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.