Megelégelte, hogy duci, igazi bombázóvá változott - Fotó

fogyás gyomorszűkítő műtét átalakulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cambria kislány kora óta küzdött a súlyfeleslegével, ugyanis mindig evésbe fojtotta a bánatát. Sokat szenvedett, nem talált rá a szerelem sem. Ám egyszer csak úgy döntött, elég volt, ezután pedig hatalmas átalakuláson esett át.

Cambria Harris magántanuló volt az általános iskolában, az elszigeteltség miatt pedig evésbe fojtotta a bánatát, emiatt pedig csak úgy rakódták rá a kilók.
Sokat szenvedett, mert ezzel a testalkattal nem volt túl népszerű, ráadásul állandóan azt hallgatta, milyen csinos lehetne, ha nem lenne túlsúlyos.

Így festett Cambria túlsúlyosan. Forrás: NORTHFOTO/mediadrumworld.com / @cam_bree_uhhh/Mediadrumworld.Com / @Cam_Bree_U

A fiúkkal sem volt szerencséje, többnyire inkább egyéjszakás kalandokba bonyolódott, hogy ezzel kompenzáljon. Ráadásul sok pasi úgy véli „a duci lányok a legjobbak az ágyban".
Ám mégis megismerkedett Austinnal, akibe beleszeretett, viszont nem sokkal később szakítottak. A fiú bevallotta, a súlya volt a probléma...

Cambira ekkor eldöntötte, többé nem fogja az életét megkeseríteni a testalkata.
Gyomorszűkítő műtéten esett át, és életmódot váltott, odafigyelt az étkezésre napi 1000 kalóriát fogyasztott csupán 2500 helyett, és edzőterembe kezdett járni.

Cambria igazi bombázó lett. Forrás: NORTHFOTO/mediadrumworld.com / @cam_bree_uhhh/Mediadrumworld.Com / @Cam_Bree_U

Nem volt egyszerű, mivel a műtét után refluxszal, hólyagfertőzésekkel és veseproblémákkal küzdött. De sikerült meggyógyulnia.

Mára elérte a célját, és szuper alakja lett, még modellmunkákkal is megkeresik őt. A közösségi oldalain pedig másokat inspirál.

Cambria Harris ma már másokat inspirál. Forrás: NORTHFOTO/mediadrumworld.com / @cam_bree_uhhh/Mediadrumworld.Com / @Cam_Bree_U

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.