Elképesztő átalakuláson ment keresztül a magyar műsorvezető, 19 kilótól szabadult meg - Fotó

műsorvezető fogyás Kandász Andrea 19 kiló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bomba formában van Kandász Andrea. Az elmúlt négy hónapban 19 kilótól szabadult meg, és azt mondja, 20 évesen mutatott ennyit a mérleg alatta

A tavaszi karantén alatt Kandász Andreára észrevétlenül szaladtak fel a plusz kilók, a műsorvezető a nyár elején döbbenten vette tudomásul, hogy 86 kilót mutat alatta a mérleg. Ezt hamar megelégelte Andi, aki akaraterejének köszönhetően mostanra bomba formába került.

Kandász Andrea 19 kilótól szabadult meg az elmúlt 4 hónapban Forrás: Andras Lung Photography@2016/ Andras_Lung_Photography@2015

„Balin ért utol minket a koronavírus, alig tudtunk hazajönni, és azonnal hatósági karanténba vonultunk, majd pedig hónapokig magunkra zártuk a lakást. Otthonról dolgoztam, és azt vettem észre, hogy a munkaállomásom először szépen beköltözött a konyhába, aztán pedig olyan közel kerültem a hűtőhöz, hogy csak ki kellett nyújtani a karom, hogy elérjem a finomságokat

. Nagyon sokat főztem, sok édességet is, mákos gubát, egy kis ezt, egy kis azt, amit korábban nem igazán szerettem, de bele-belekóstoltam, és igazából rájöttem, hogy finomak" – kezdte a történetet Kandi.

A műsorvezető végül engedett a finomságoknak, aminek egy hamar meg is lett az eredménye.

„Mikor jött a nyár, elhívtak egy eseményre, ahová végre csinosan felöltözhettem volna, de kiderült, hogy nem úgy nézek ki, ahogy a karantén előtt. Ráálltam a férjem ezeréves mérlegére, ami sokkal többet mutatott, mint előtte. Lelkem mélyén éreztem, hogy valami nincs rendben és elmentem egy áruházba, hogy végre vegyek egy nem csalós, normális mérleget. Rá is álltam a kiállított darabokra, és mindegyik 86 kilót mutatott.

Azt hittem, hogy a digitális mérlegekkel valami beállítási hiba van és ráállítottam az eladó lányt is, de neki helyes volt az eredmény. Ezen a ponton szembe kellett néznem a tényekkel, a valóság pedig 86 kiló volt. Először kiborultam, aztán dühös lettem, majd eldöntöttem, hogy most azonnal változtatnom kell!"

- mesélte el őszintén a műsorvezető.

Bár a férje így is imádja Andit, ő legbelül úgy érezte, véget kell vetnie eddigi életmódjának és jobban oda kell figyelnie magára és az étkezésére.

"Amikor szembesültem vele, hogy ennyire elengedtem magam, megkérdeztem a férjem, hogy »te engem még így is szeretsz«? Persze azt válaszolta, hogy mindenhogy szeret, és azt mondta, hogy nem is látszik rajtam a fölösleg, de persze tudtam, hogy a válaszának egyik fele nem igaz, és nagyon is látszottak azok a hurkák. Az utamon az is sokat segített, hogy fogtam egy fényképet magamról, ami az Ázsia expressz után készült, ahol a fizikai és lelki megpróbáltatások a testemen is nyomot hagytak, így nem csoda, hogy nem volt akkor rajtam túlsúly. Na, ezt a fotót minden nap elalvás előtt megnéztem, és ez adott erőt! Nem irreális vágyaim voltak, nem akartam úgy kinézni, mint a kamaszok, ennek ellenére mégis annyi kilót nyomok most, mint húszévesen.

Elkezdtem keresni, hogy mit rontottam el, min kell változtatnom, és például sokkal több zöldséget és fehérjét eszem, de akkor sincs lelkiismeretfurdalásom, ha elmegyünk egy étterembe és megeszem egy tál szarvaspöröltet.

Azt mondják sokan, hogy 40 felett már nem úgy mennek le a kilók, ám ez nem igaz, ne a korral ne takarózzunk!

Ja, és volt még egy titkos fegyverem: van »tesztnadrágom« és »tesztszoknyám«, amik először nagyon kicsik voltak. Heti kétszer felvettem, és minden alkalommal közelebb került a gomb és a lyuk. Amikor először sikerült begombolni, az számomra felért egy külföldi utazás okozta örömmel"

– tette hozzá Kandász Andi

Kandi azt is elárulta, hogy mióta lefogyott, sokkal energikusabbá vált, és jobban érzi magát a bőrében, és ami a legjobb az egészben, hogy mindezt szenvedés nélkül érte el. Andi reméli, hogy a vírus miatt nem lesz több karantén, de ha mégis újra be kell zárkózni, akkor egy valami biztos: nem ad teret a plusz kilóknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.