Ennyi időt bírnak ki a házasságok a világban, mielőtt válásra kerülne a sor

Forrás: Shutterstock -
házasság statisztika válás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A házasságok ma már sajnos nem szólnak egy életre, sokan döntenek úgy évekkel később, hogy elválnak. Magyarországon átlagosan 13 évig maradnak együtt a párok az esküvő után, tehát a házasságok 42 százaléka végződik válással a KSH adatai alapján. Most nézzük meg, mi a helyzet a világ más országaiban.

Anglia (London)

A Brit fővárosban házasságot kötők 42 százaléka dönt végül a válás mellett, átlagosan 4-8 évig maradnak együtt.

Ausztrália (Sydney)

Átlagosan 8-9 év után válnak el a párok. Sokan a közös gyerekek miatt maradnak azonban csak együtt, miattuk próbálják megmenteni házasságukat.

Japán (Tokio)

Itt egyre népszerűbbek az úgynevezett válási szertartások. A házasságok 36 százaléka ér véget válással, átlagosan 11 év után.

Forrás: Shutterstock

Mexikó (Mexikó város)

Itt már jóval alacsonyabb a válással végződő házasságok aránya mindössze 15 százalék. Ezek pedig átlagosan 12 év után mennek végérvényesen tönkre.

USA (New York)

A házasságok átlagosan 10-14 évig tartanak.

Franciaország (Párizs)

A szerelem fővárosának is tartott Párizsban a házasságok több mint fele, 55 százaléka végződik válással, a párok átlagosan 13 évig maradnak együtt.

Kanada (Ottawa)

Ebben az országban a házasságok 48 százaléka romlik meg annyira, hogy végül az esküvőt követő 13-14. évben elválnak az emberek.

Olaszország (Róma)

A Ripost által közreadott statisztika alapján, a legjobb helyen az olasz főváros áll, itt ugyanis átlagosan 15-18 évig maradnak együtt a házasok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.