Téli sportok karantén idején, nem csak haladóknak - Interjú Debreczeni Dórával

holyaghurut
Forrás: Shutterstock -
téli sportok interjú Debreczeni Dóra futás jóga sport tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sportolást sosem késő elkezdeni! Akár télen, karantén idején is nyugodtan nekirugaszkodhatunk testünk megmozgatásához. Ehhez adunk most egy kis segítséget Debreczeni Dóra segítségével.

Mit tanácsolnál azoknak, akik a karantén második hulláma alatt, azaz a hűvösebb időszakban határozták el magukat a sportosabb életre?

Szépen fokozatosan kell elkezdeni az edzést: 5 fok feletti hőmérsékletnél még egészen nyugodtan mehetnek sportolni, óvintézkedések nélkül, 5 fok alatti hőmérsékletnél pedig próbáljanak lassú tempót diktálni, hogy a hideg levegő, amit bekapkodnak, ne okozzon meghűlést a torokban.

Debreczeni Dóra Forrás: Debreczeni Dóra

Évszakfüggő, milyen sporttal érdemes kezdeni? Mit tanácsolsz, mik legyenek ezek?

A lényeg az, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvesebb mozgásformát, amiben kikapcsolódhat, feltöltődhet és mentálisan is "megtisztulhat". Nagyon jó sportok jelen esetben a jóga, a futás, biciklizés és az otthoni erősítés-fittnesz.

Egyáltalán milyen sporttal kell kezdenie annak, aki korábban nem vagy csak ritkàn sportolt?

Olyan sportágat válasszunk, amiben jól érezzük magunkat, ami tetszik, és amiben megtaláljuk a magunk motivációját. Erre vonatkozóan nincsenek szabályok.

A futás szerelmeseként mit tanácsolnál azoknak, akik a hideg időben kezdik/kezdenék el a futást? Van értelme? Ha igen, milyen szabàlyokat kell betartani annak érdekében, hogy ne történjen baj?

Nem értem azokat, akik a nyári hőség kellős közepén kezdenek el futni. Nekem akkor van a legkevesebb edzésem, hiszen már önmagában nagyon megterhelő a szervezet számára a nagy meleg. Nem véletlenül teszik késő őszre a futók a világrekord-megdöntési kísérleteket, hiszen a legtökéletesebb idő a 10-15 fokos hőmérséklet a futáshoz. Fontos, hogy kis gimnasztikával bemelegedve kezdjünk el futni, nem szabad futás előtt nyújtani, hiszen feszes izomzatra van szükségünk. Nagyon lassú kocogással kezdjük, amiben nagyon-nagyon kényelmesen, csukott szájjal is tudunk futni. Ha már ki kell nyitni a szánkat az oxigén felvételéhez, akkor túl gyorsak vagyunk. Abban az esetben, ha ez csak egy gyorsgyaloglásra elegendő, akkor azzal kezdjünk. A futáshoz nagy türelem kell és sok idő, hogy az ember fejlődjön, de a befektetett munka mindig megtérül. Öltözzünk rétegesen és egy kicsit fázzunk, mikor elindulunk, hiszen a pulzusunk meg fog emelkedni futás, kocogás közben és kimelegszünk.

Fontos, hogy kis gimnasztikával bemelegedve kezdjünk el futni Forrás: Shutterstock

Hogyan érdemes elkezdeni futni? Mit tanácsolsz egy kezdő futónak?

Ez egy jó kérdés. Igazából az is, hogy ki számít kezdő futónak. Akik soha életükben nem futottak még azoknak szoktam ajánlani az 1 perc séta 1 perc futás, 2 perc séta 2 perc futás, 3 perc séta 3 perc futást folyamatosan emelve a perceket egészen 10 percig. Ha ez már simán megy, az első 3-4 edzés után lehet elkezdeni 10 perc futás 5 perc gyaloglást és mindig emelni az időtartamot. Sokan abban a hitben élnek, hogyha gyorsan futnak, akkor hasznos a zsírégetés. Szeretném ezeket a tévhiteket el eloszlatni, hiszen a zsírégető zónát a legjobban akkor tudjuk tartani, ha az oxigént kellő mennyiségben be tudjuk a szervezetünkbe vinni, az az a lassú kocogásnál.

A koronavírus második hulláma és a szigorítások miatt sajnos most nincs lehetőség edzőterembe, csoportos órákra járni...Mit tanácsolsz azoknak, akik nem szeretnének kiesni a rutinból? Ajànlanál néhány alternatív megoldást akár otthon vagy szabadban végezhető sportoláshoz?

Én ugyan úgy tartom a csoportos óráimat minden kedden, online, hiszen a mai modern technika segítségével nem kell abbahagyni az edzést és én sem szeretném magára hagyni a sportolni, edzeni vágyó kis DDFitt csapatomat. Emellett nagyon jó kikapcsolódás a futás, hiszen az ember kicsit kilép az otthonából és a természetben ki tud kapcsolódni. Emellett pedig a jóga is egy igazán alkalmas feltöltődés tud lenni, hiszen kikapcsolja az elmét és átmozgatja a testet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.