Szakadék szélén ül a baba, ezt a képet küldte az apuka az aggódó anyukának – Fotó

Forrás: Shutterstock -
baba Photoshop apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az anyuka kissé talán túlságosan is aggódott, amikor párjára bízta kisbabájukat. A férfi ezért úgy döntött, Photoshoppal vicces képeket gyárt, amitől a nő valószínűleg első ránézésre halálra rémülhetett.

Szakadék szélén ücsörgő gyerek, esőben ázó babakocsi, konnektorral játszó csöppség ilyen képeket kapott az aggódó anyuka, amikor megkérdezte párját, hogy van a rá bízott gyerek.

Az antwerpeni Kenny Deuss ugyanis sokat vigyázott egyedül a kislányukra, de persze, ahogy ez lenni szokott, az anyukája tízpercenként üzeneteket küldött, hogy megtudja, minden rendben van-e. A férfi egy idő után ezt megelégelte, ezért úgy döntött, hogy megtréfálja a nőt, és vicces fotókat kezdet gyártani, persze csak Photoshop segítségével.
Ezek pedig igen népszerűek lettek az Instagramon is.

„A páromnak kétszer kellett megnéznie, amikor megkapta az első ilyen fotókat, hogy megértse, mi történik. Nem kellett sok idő és a kollégáival már várták az újabb műveket" - mondta a Bored Pandá-nak Kenny.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.