Halála előtt a nagy visszatérést tervezte Mihály Tamás: csatlakozni akart az Omegához

Forrás: -- -
halál Mihály Tamás Omega
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jó pár éve egy veszekedést követően, sértődötten távozott az Omegából Mihály Tamás. A gitáros azóta már megbékélt zenésztársaival, sőt halála előtt úgy tervezte visszatér hozzájuk és csatlakozik a bandába.

Ám sajnos ez már nem történhetett meg. Az egész zenészvilágot és a rajongókat is sokkolta a hír, amikor kiderült: 77 éves korában elhunyt Benkő László, az Omega alapítója, majd mindössze négy nap múlva az együttes egykori basszusgitárosa, Mihály Tamás is életét vesztette.

Az újraegyesülés pedig a Molnár György, a legendás zenekar gitárosa közbenjárásával valósult volna meg:

„Új szólólemezt terveztem, és szerettem volna, ha Benkő Laci ül a billentyűk mögé, és Mihály Tomi kezébe képzeltem a basszusgitárt. Mindketten örömmel vállalták, és a szervezés során úgy vettem észre, Tomiban arra is meglenne a hajlandóság, hogy ez a bizonyos klasszikus felállás újra színpadra lépjen. Fájó, hogy erre már nem kerülhet sor" - mondta az Elefánt becenéven ismert Molnár György a Blikknek.

Omega (1976), Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Benkő László, Mihály Tamás, Molnár György Forrás: --

„Most már elárulhatom, komoly előkészületek zajlottak azzal kapcsolatban, hogy egy nagyszabású, 2021-es koncerten az ötös újra összeáll. Utolsó telefonbeszélgetésünk során Tamás elismerte, belefáradt az Omegába, de a közös koncertre rögtön igent mondott: 'Ez nem kérdés!' – mondta, és egy szóval nem említette, hogy bárkivel is nézetkülönbsége lenne. Ám egyikünk sem tudta, hogy Lacinak és Tamásnak is ilyen gyorsan kell távoznia" – nyilatkozta az Omega menedzsere, Trunkos András.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.