Bereczki Zoltán őszintén beszélt Szinetár Dórától való válásáról

Forrás: Instagram/Szinetár Dóra -
Bereczki Zoltán válás Szinetár Dóra szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
13 évig volt együtt Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán. Álompárnak számítottak, kapcsolatuk 2013-ban mégis véget ért. A hír az egész országot sokkolta, és a két fél azóta sem beszélt a szakításról. Bereczki most Palya Bea beszélgetős műsorában nyílt meg - írja a Bors.

"Sértett kisfiú voltam ebben a dologban, az egészen biztos. Ott laktam abban a közös, tizenhárom éves múltunkban, és vergődtem abban a helyzetben. Tudtam, hogy annak egyszer vége, mert el kell adnunk a házat ahhoz, hogy értelmesen szét tudjunk menni. Nyilván nekünk a külvilággal is meg kellett ebben küzdeni, ha emlékeztek. Akkor mi eléggé sajtóközeli termék voltunk, mint musical-duett formáció, és mi voltunk az elsők, akik úgy intézték a dolgot, hogy bezártuk a kredencajtót, mi erről nem beszéltünk. Pedig volt egy folyamatos presszió erre a sajtó részéről, ez egy őrlődés volt, hogy akkor viszont kivel lehet beszélni erről, ki az, akiben megbízhatsz, és ki az, aki ki fogja ezt adni, vagy nem kiadni" - mondta Bereczki, aki azt is elárulta, szakításuk kibeszélése a mai napig várat magára. "Én ezt annyira elzártam... Az indulatok megvoltak, és ezért, hogy ez semmilyen módon ne kerültjön felszínre, ezt mi egymás között, a négy fal között is lezártuk. Ez azóta nem kapott feloldozást, ennek a kibeszélése még minidig vár."

Bereczki Zoltán először beszélt a szakításról Szinetár Dórával Forrás: Instagram/Szinetár Dóra



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.