Teljesen leégett a házuk, kutyái mentették meg a lányt

Forrás: Shutterstock -
ház otthon leégett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kigyulladt a házuk, csak két kutyájának köszönheti a 14 éves lány, hogy megmenekült. A családnak azonban fogalma sincs, hogy miből fogják felújítani lakhatatlanná vált otthonukat.

Sírva ébred éjszakánként két hete Sziládi Enikő, ugyanis ma is kísértik a borzalmas emlékek. A 14 éves lány egyik reggel arra kelt fel, hogy a kutyái idegesen rohangálnak a szobájában. Azonnal érezte a füst szagát, és már tudta, hogy baj van. Szinte az egész lakás már lángolt, Enikőnek az ablakon át sikerült kimenekülnie.

A házuk teljesen leégett, pénzük viszont nincs a felújításra, jelenleg egy önkormányzati szükséglakásban élnek anyukájával, aki a munkahelyén, a Kékgolyó utcai onkológián tudta meg, hogy mi történt.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

„A kollégáim rögtön benyugtatóztak és befektettek az intenzív osztályra, épp volt egy szabad ágy. A tűzoltók szerint elektromos zárlat okozta a bajt. A házunkon hitel van, most itt vagyunk pénz és otthon nélkül, több mint 10 millió forintba kerül a felújítás, de a jóérzésű emberek segítsége nélkül képtelenek vagyunk ennyi pénzt előteremteni" - árulta el a Blikknek az asszony.

Enikőnek csupán néhány ruhája marad meg, de nagy szüksége lenne egy új laptopra is, ugyanis időközben koronavírusos lett, így nem mehet iskolába, de számítógép nélkül otthon sem tud tanulni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.