Zimány Linda elárulta, milyen férfit keres - Szeretne már családot alapítani

Forrás: Facebook/Zimány Linda -
párkapcsolat szerelem Zimány Linda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zimány Lindának Los Angeles-i barátai segítenek megtalálni a nagy Őt, ha véget ért a koronavírus.

Zimány Linda két éve szingli, akkor szakított Kedves Ferenccel, akivel het évig voltak együtt. Azt mondja, itthon csalódások érték csak a szerelemben, ezért ha vége a járványnak, baráti segítséggel Amerikában keresi majd élete szerelmét. Közösségi oldalán azt írta, neki már csak a nagy Ő kell, akivel családot alapíthat. Ezzel kapcsolatban követői azt is megkérdezték, hol és hogyan ismerkedik - írja a Blikk.

Zimány Linda Amerikában keresi a nagy Őt Forrás: Facebook/Zimány Linda

"Szerencsére éltem Los Angelesben négy évet és igazából feladtam itthon mindent az elmúlt két évben. Mindig találnak valami jelöltet az ismerősök közül, csak hát ez ugye két emberen múlik, most pedig a Covidon is. Ha vége lesz ennek, akkor igyekszem nekik esélyt adni, megér egy próbát. Nehezen ismerkedem egyébként idegenekkel, kell valami kiindulási, bizalmi pont. Ezért mindig ismerősökön keresztül keresek, itthon is" - mondta a szőke díva, aki azt is lárulta, milyen férfiak jönnek be neki.
"Keresem a belső értékeket, és a kitartó udvarolni tudó lovagokat. Előttem szép példák vannak, a nagyszüleim 62 évig voltak együtt jóban-rosszban, tényleg a halál választotta el őket, és a saját szüleim is együtt vannak. (...) Szeretnék egy kapcsolatot, ahol megoldjuk a problémákat, és nem odébbállunk..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.