Heti holdnaptár (december 21-27.): Ezekben a napokban új és örömteli dolgokra lelhetünk

Forrás: Shutterstock -
asztrológia ezotéria Hold
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez egy alapvetően kellemes energiákkal megáldott hét, talán már a karácsonyi hangulatnak is köszönhető. Emellett jelentős változás, hogy a Jupiter és a Szaturnusz kéz a kézben jegyet váltottak, s már a Vízöntőt meghódítva haladnak előre. Hétfőn, december 21-én állnak legközelebb egymáshoz a délnyugati égbolton - ez szabad szemmel is megfigyelhető. Ugyanezen a hétfőn a Nap átlépi a Bak házat és téli napfordulót is ünneplünk. Picit nyugodtabbak, békésebbek és csendesebbek leszünk, mint az elmúlt hetekben. Ezekben a napokban új és örömteli dolgokra lelhetünk, főleg akkor, ha csendben maradunk, nem rohanunk és nem kapkodunk gondolkodás nélkül. A hétvégén – karácsony ellenére is -, remek ötletek pattannak ki a fejünkből, ezeket érdemes lejegyzetelni, rendszerezni.

2020. december 21., hétfő a ♈ban (Növő hold, Kos)

Jó nap kedveskedésre, szeretetre, figyelemre, ugyanakkor óvatosan kell bánni a mai nap energiáival, mert túlságosan elragadhatnak bennünket az érzelmeink. Csakis biztos dolgokba vágjunk bele.

2020. december 22., kedd a ♈ban (Növő hold, Kos)

A kapkodás felesleges, inkább csak tegyünk eleget minden kérésnek, ami hozzánk érkezik. Emellett érdemes hagyni, hogy a különféle dolgok, események vagy épp emberek újat mutassanak nekünk.

2020. december 23., szerda a ♈ban (Növő hold, Kos)

Az új dolgok elkezdésének napja, bátran engedjük szabadon a kreativitásunkat. Amibe most kezdünk, azt gyorsan be kell fejezni – még Telihold előtt. Érdekes élethelyzetek során ismerjük fel rejtett képességeinket.

2020. december 24., csütörtök a ♉ban (Növő hold, Bika)

A máskor jelentéktelennek tűnő apróságok fókuszba kerülnek és általuk tehetünk ezen a napon nagy dolgokat. Ma minden jó cselekedetedért jelentős jutalomban részesülhetünk. Tegyünk jót!

2020. december 25., péntek a ♉ban (Növő hold, Bika)

Legyünk egész nap határozottak és magabiztosak. Bármilyen teendőnk van, fontos elmélyülni abban. Sok energia áll rendelkezésünkre, - de bánjunk óvatosan a szavakkal, könnyen megbánthatunk valakit.

2020. december 26., szombat a ♉ban (Növő hold, Bika)

A kevesebb néha több! – elve vigyen minket előre. Érdemes figyelni a belső hang üzeneteire, s bármi történjék, legyünk mértékletesek és türelmesek! Tegyük meg azt, amihez kedvünk van.

2020. december 27., vasárnap az ♊ben (Növő hold, Bika)

Mozgalmas nap, kellemes energiákkal. A segítség kérés és a segítségnyújtás legyen ösztönös, bármelyik oldalon álljunk. Érdemes teret engedni az egyszerű, de mégis csodás élményeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.