Éves horoszkóp 2021: ők lesznek majd az év nyertesei, boldogok és elégedettek lesznek

Forrás: Shutterstock -
asztrológia horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 2020-as év sok olyat tartogatott, amire senki nem számított. Nézzük, milyen lesz a 2021!

Asztrológusunk megírta, hogy 2019. decemberében a Jupiter jegyet váltott, s a racionálisabb Bak jegyébe húzódott át. Ez különféle formákban beszűkítette a lehetőségeinket, épp ezért volt fontos, hogy az aktuális döntéseket ne siessük el, anyagilag ne költekezzünk túl. Hozzátette, hogy a 2020-as esztendő az, amikor a bizonytalanság és a félelem gyakrabban jelen lesz, mint azt szeretnénk. Aki képes fókuszálni, a lényegre koncentrálni, az pontosan abba a kikötőbe fut majd be, ahová eredetileg is tartott. Milyen igaza volt!

Forrás: Shutterstock

2021-ben a Szaturnusz folytatja hosszú égi útját a Vízöntő zodiákusban. Ide 2020. decemberében érkezett. Nagy Tanító planétánk ebben a jegyben igen megosztott, sokak számára a talajvesztettség állapotát idézi elő, mások viszont épp abból tudnak majd hasznot húzni, hogy végre ki mernek lépni a szűkre szabott komfort-zónájukból.

Amennyire nő a lehetőségek száma, Szaturnusz annyira korlátozhat is.

Aki megfontoltan cselekszik, az jó eséllyel lesz elégedett 2021 végén.

Aki viszont struccpolitikát folytat, az nem halad előre, sőt, inkább kettőt lép hátra. Akik hajlandók a kevésből is építkezni, azok lesznek az év nyertesei. Aki képes örülni a kicsinek, az boldog és elégedett lesz azzal, amije van.

2021-ben teljesen felesleges arra várni, hogy "majd csak lesz valahogyan!". Kellenek az új remények és új kihívások - nem csak magánéleti, hanem társadalmi és globális szinten egyaránt!


Olvassátok el asztrológusunk 2021-es előrejelzéseit!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.