Mihalik Enikő elárulta, hogy érez Cyla iránt: "A fél karomat odaadnám érte"

Cyla Mihalik Enikő Nicsak ki vagyok? Kajdi Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mihalik Enikő még ügynökét, Kajdi Csabát is átverte a Nicsak, ki vagyok? című műsorban, ugyanis Cyla sem jött rá, hogy a babajelmez valójában a világhírű modellt rejti.

Vasárnap este mindenkit lelepleztek a TV2 Nicsak, ki vagyok? című műsorában. A döntőben kiderült, hogy az óriási babajelmez alatt mindvégig Mihalik Enikő rejtőzött, erre még sem jött rá senki. Ez azért érdekes, mert a nyomozócsapatban ülő Kajdi Csaba és ő 17 éves ismerik egymást.

„A babajelmezt láttam a legjobbnak, mert ha egy feszülős ruhában jelenek meg, akkor Csabi biztosan felismer.

Így csak a karjaim látszódtak, amit alig tudtam mozgatni. Bár a hangom, ahogy visszanéztem az adásokat, számomra felismerhető volt, de semmi más nem, mivel a mozgásom korlátozottan működött a jelmez alatt"

– mesélte a Borsnak a világhírű modell.

Mihalik Enikő lapult a babajelmez alatt. TV2

„Csabival a kapcsolatunk igen rendkívüli. Nem beszélünk napi szinten, de olyan mély a barátság köztünk, hogy a fél karomat odaadnám érte, annyira szeretjük egymást"

– mondta Enikő, akinek produkcióját Cyla könnyekkel díjazta.

A gyönyörű modell egyébként jelenleg Magyarországon tartózkodik, és belevágott egy szabás-varrás tanfolyamba.

"Élvezem, az a célom, hogy a jövőben egy saját márkát hozzak létre, így az egész folyamatot szeretném kitanulni"

-nyilatkozta.

Forrás: Instagram/eniko

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.