Dér Heni várandósan is minden nap edz, elárulta mennyit szedett fel eddig

Forrás: Dér Heni / Instagram -
terhesség Dér Heni edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnőnek esze ágában sincs abbahagyni az edzést állapotosan sem, hiszen ez a babának is jót tesz, mivel korábban is rendszeresen mozgott.

Dér Heni nagy pocakkal is sportos életet él, továbbra is minden nap edz. Elárulta, nem szeretne ellustulni. Ráadásul az első három hónapban valóságos éhségrohamok törtek rá, és hamar felszaladt 12 kiló.
„Konkrétan két hányás között is ettem. Volt, amikor egy héten át csak virslit toltam magamba, mert éppen azt kívántam, de nem egyszer álltam neki az éjszaka közepén máglyarakást készíteni, közben pedig savanyúságot faltam. Szerencsére ez az időszak már elmúlt, az első három hónap viszont nagyon kemény volt..."
Az orvosa is azt tanácsolta Heninek, hogy mozogjon továbbra is rendszeresen, ezzel csak jót tesz a babának.

Dér Heni rendszeresen sportol nagy pocakkal is. Forrás: Dér Heni / Instagram

„Konzultáltam az orvosommal, aki azt mondta, hogy egészen nyugodtan sportolhatok várandósan is. semmi baja nem lesz a babának egy kis mozgástól, sőt. Ami az anyukának jó, az a babának is, ezért terhesen is napi szinten edzek, mi több, az étkezésemre is odafigyelek" – mondta a Vasárnapi Borsnak Heni.

A kilók most nem érdeklik az énekesnőt, de elhatározta, amint megszületik a baba, mindent megtesz, hogy a lehető leghamarabb visszanyerje az alakját.

„Édesanyám összesen hét kilót hízott az egész terhessége alatt. Én tizenkettőnél tartok, és még négy hónap van hátra. Elképzelésem sincs, hogy hány kilóval fogok szülni, de ez jelen pillanatban nem is igazán érdekel. Bendegúz születése után viszont egészen biztos, mindent megteszek azért, hogy visszanyerjem a régi formámat, mert úgy érzem magam egyensúlyban."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.