Keszthelyi Vivien: Szeretnék örömöt és dicsőséget szerezni Magyarországnak

Forrás: -- -
Keszthelyi Vivien autósport autóversenyző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mindössze 20 éves autóversenyző, Keszthelyi Vivien célja, hogy örömöt és dicsőséget szerezzen hazánknak a Formula kategóriában, és ezáltal nagyobb megbecsülést a magyaroknak a világban.

A női pilóták rendkívül szűk köréből Keszthelyi Vivien az egyetlen magyar autóversenyző, akinek esélye lehet a Forma-1-ig eljutni. A fiatal sportoló túraautó, majd GT versenyzői pályafutása során már többször bizonyította, képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is. A számottevően nagyobb kihívást jelentő Formula 3 kategóriában továbbra is kemény munkával készül, folyamatosan fejlődik, és mindent megtesz, hogy minél feljebb kerüljön az egyre magasabb lépcsőkön, és amikor lehetőség nyílik rá, ő legyen az első magyar női pilóta az autóversenyzés királykategóriájában.

A kezdetek
Keszthelyi Vivien 13 éves kora óta keményen küzd, hogy nemzetközi szinteken is felhelyezze Magyarországot a térképre a férfiak uralta autósportban. Eddig sikerrel is járt: a túraautó és GT kategóriákban elért eredmények után mára már az első szezonok tekintetében ő a nemzetközi Formula kategória történetének legsikeresebb magyar pilótája.

Karrierje kezdete óta a fiatal autóversenyző zajos körülmények között végzi felkészülését. A pálya aszfaltján legalább annyi időt töltött, mint otthona melegében. Vivien a kezdetektől rengeteg képzésen, fizikai, illetve vezetéstechnikai edzésen, versenyen vett részt a különböző nemzetközi versenypályákon.
A nemzeti versenyeken elért kimagasló eredményei után, 2014-ben Keszthelyi az iskola mellett már az FIA Swift Cup Europe nemzetközi sorozatban indult. A versenyzés számára már nem csak hobbi, hanem a munkája is egyben. Főleg, hogy egy évvel később, először az Swift Cup Austria promotere ültette be saját költségén az osztrák sorozatba, majd az azt következő idényben a német Audi figyelt fel rá, aminek köszönhetően az Audi Sport Racing Academyn folytatódhatott a fejlődése.

Keszthelyi Vivien már 20 évesen komoly sikereket ért el az autósportokban. Forrás: --

A kihívás
Első női versenyzőként végezte tanulmányait 2015 őszétől az Audi versenyakadémián. A mai napig ő az egyetlen magyar pilóta, aki az autóversenyzők részére fenntartott gyári akadémián pallérozódhatott, ahol a teljes körű, mindenre kiterjedő oktatás során évről-évre profi autóversenyzői tudást, tapasztalatokat szerzett.

Tizenöt éves korától már az Audival folytatta a sikeres túra- és GT-autós versenyzést, ezekben a kategóriákban Vivien 3 év alatt 3 bajnoki címet és közel nyolcvan dobogós helyezést szerezve zárta túraautós pályafutását.

Karrierjének csúcspontja 18 évesen érkezett el, ekkor már háromszoros túraautó-bajnok volt. Akkor számára addig ismeretlen terepre tért, és a Formula kategóriában, a Forma-3-ban folytatta.

Hatalmas kihívásnak tűnt, a kezdetekre egy a világ javarészt formula kategóriában versenyző pilótanőinek indított tehetségkutató jóvoltából került sor, hasonlónak köszönhetően korábban már a túraautó kategóriában, férfiak között is indultam. Itt is sikerült bekerülnöm a világ legjobb 20 női autóversenyzője közé.

Keszthelyi Vivien akár a Forma-1-re is kijuthat. Forrás: --

„Ez természetesen hatalmas változás volt számomra, hiszen a Formula kategória nem hasonlítható össze a túraautós versenyzéssel, ezért mindent, szinte elölről kell megtanulnom, kitapasztalnom. Ezzel együtt egy hatalmas kihívás is, amibe örömmel vágtam bele, mivel minden esetben az a célom, hogy fejlődjek és még jobb versenyzővé váljak. Mindazonáltal tisztában vagyok vele mennyire nehéz a csúcsra vezető út" – tette hozzá.

„Csak akkor lehet a leggyorsabb kört megtenni, ha a lehető legkésőbb fékezel, tökéletes a fordulási pont, a lehető leghamarabb gyorsítasz, az ideális vonalon haladsz, aztán megint elegendő sebességet viszel be a következő kanyarba – ezt az egész versenytáv alatt, körönként általában 10-15 kanyarral. Ez minden körben tized, századmásodperc pontossággal ismétlődik, többek közt a gumik és az üzemanyag fogyásából, valamint pálya hőmérsékletből adódóan folyamatosan változó körülmények között. Mindezt úgy, hogy a legkisebb hiba is végzetes lehet" – mondta Keszthelyi Vivien, hozzátéve, a verseny végén az lesz a legjobb, aki tudja, hogyan lehet kihozni ezt a Formula versenyautóból.

Bízik benne, hogy története sok gyerek számára példaértékű lehet.
„Szeretnék örömöt és dicsőséget szerezni az országnak, a világban pedig minél nagyobb megbecsülést a magyaroknak. Napjainkban és a jövőben pedig, ha csak egyetlen kislány vagy kisfiú a hazánkban vagy a világban miattam, illetve az általam bejárt út miatt választja ezt a csodálatos sportágat és sikeres lesz, már akkor megérte a sok belefektetett munka."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.