Kiderült: Ezért szakított Ben Affleck és Ana de Armas

Ana de Armas Ben Affleck szerelem szakítás kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hírek szerint Ana mondta ki, hogy legyen vége, ő tette ki Ben Affleck szűrét.

Eddig leginkább arról cikkeztek a lapok, hogy a pár eltérő életszakaszában járt, Affleck sok időt akart gyerekeivel tölteni, míg a gyerektelen Armas inkább csak a színésszel töltötte volna az idejét - írt a People.

Ben Affleck Forrás: Getty Images/2020 Albert L. Ortega/Albert L. Ortega

Egyes források szerint Affleck nagyon vidám volt Armas mellett, aki jó hatással volt rá, még egészségesebb életvitelre motiválta a sztárt. Kettejük közül Ana volt az, aki a szakítás mellett döntött - írja a People.

„Ana nagyon fiatal és kalandvágyó. Amikor nem dolgozik, utazni akar, nem pedig Los Angelesben gyökeret ereszteni. Bennek muszáj LA-ben maradnia a gyerekek miatt."

Mindemellett Ana szerette volna, ha Affleck megkéri a kezét. Ám a jelek nem erre mutattak.

„Ana eljegyzést és gyerekeket szeretett volna. Míg a legtöbb barátjuk azt gondolta, jó úton haladnak efelé, Ben valójában cseppet sem volt kész a családalapításra."

Így egyértelmű, hogy a lány a különválás mellett tette le a voksát. Kettejük közül mégis Bent viselte meg jobban a szakítást, és nem tagadja dühös exére annak döntése miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.