A házimunkát végző gyerekek sikeresebb felnőttek lesznek

Forrás: Shutterstock -
szülő házimunka gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A házimunka nem mókás dolog, sok szülő így áll hozzá, amit nem szándékosan, de közvetítenek a gyermekeik felé is. Így nem meglepő, ha se a kicsik, se a nagyok nem akarnak a játékot és egyéb otthoni elfoglaltságukat megszakítva porszívózni vagy mosogatni. A te dolgodat is megkönnyíti, ha besegítenek a gyerekek, de ezen túl is van egy nagyon erős érvünk, miért is kell a csemetéknek házimunkát végezniük.

"Ha a gyerekek nem mosogatnak el, az azt jelenti, hogy valaki más teszi meg helyettük. Így nem csak a munka, de a lecke alól is mentesülnek. A lecke pedig nem más, mint hogy mindenkinek hozzá kell járulnia munkával a közös jobbért."

Azzal, hogy házimunkát végeznek, rájönnek, hogy a munka szerves része az életnek Forrás: Shutterstock

A dékán úgy véli, azokból a gyerekekből, akik házimunkát végeztek otthon, jobban együtt tudnak majd felnőttként működni a munkatársaikkal, empatikusabbak lesznek és az önálló feladatoktól sem riadnak majd vissza.

Ez szép és jó, de miként vedd rá, hogy házimunkát végezzen?

Nem is hinnéd, hogy már az egészen kicsik is szívesen segítenek anyának például a teregetésben – adogatják a ruhákat vagy épp párosítják a zoknikat. Némi játékossággal, motivációval finoman tudod rávezetni őket, hogy később teljes értékűen kivegyék részüket a házimunkából.

Egy 4-5 éves gyerektől már bőven elvárhatod, hogy rendbe tartsa a szobáját, elpakolja a játékait, a helyére tegye a ruháit, kivigye maga után a tányérját a konyhába. Ahogy nő, egyre összetettebb feladatokra válik képessé, melyet kihasználva neked is egyre többet tud segíteni, amit ő, ha ügyesen és jókor tálalod, nem fog munkának érezni.

Némi játékossággal, motivációval finoman tudod rávezetni őket, hogy később teljes értékűen kivegyék részüket a házimunkából Forrás: Shutterstock

Sose mesenézés vagy nagy játék közben kérd meg, hogy segítsen. Legyen a takarítás és főzés egy közös otthoni program, de azt is elmondhatod neki, hogy amikor ezzel végzel, játszhattok közösen, ha segít, akkor ez hamarabb fog megtörténni.

Életkortól függően előveheti az ebéd hozzávalóit a hűtőből és a kamrából, megpucolhatja a zöldségeket, felvághatja őket, mosogathat, megteríthet. Mindeközben beszélgessetek vagy fejből meséljetek, mondj neki érdekes dolgokat a hozzávalókról, az ételről, hogy lekösd a figyelmét is. A takarításban természetesen azokat a feladatokat, melyekhez vegyszer kell, csak késő tizenéves korban bízd rá, addig is sepregethet, port törölhet, felmoshat, megigazíthatja a kanapén a párnákat, meglocsolhatja a növényeket, a helyére teheti az edényeket... stb.

Nem baj, ha az elején még ügyetlen, dicsérettel és támogatással egyre ügyesebbé fog válni, sikerélményt adsz neki. A végén pedig teljesen természetes lesz a számára, hogy besegít az otthoni teendőkben.

A nagyobb gyerekek esetén akár már ki is oszthatjátok, hogy a heti takarításból kinek milyen szerep jut. Sose ígérj azonban pénzt ezért, hiszen nem azért kell segítenie otthon, mert „fizetést" kap érte, hanem, hogy a családi életből ilyen módon is kivegye a részét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.