Baljós jövendölés: a covidnál is halálosabb vírust jósol Mark Woolhouse virológusprofesszor

Fotó / Shutterstock -
halál Mark Woolhouse COVID-19 professzor koronavírus vírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szakemberek szerint a koronavírus legyűrése után sem lélegezhetünk fel, ugyanis nem a Covid-19 az utolsó vírus, ami miatt teljesen feje tetejére áll az életünk.

Mark Woolhouse, az Edinburgh Egyetem virológusprofesszora szerint a XXI. században jöhet egy ma még ismeretlen, azonban a covidnál jóval halálosabb kór. Úgy véli, a mostani vírushelyzet leküzdése mellett fontos lenne felkészülni egy újabb pandémiára.

A Covid-19-et is előre megjósolták: a WHO-t évekkel ezelőtt figyelmeztették, hogy bármikor berobbanhat egy világjárvány. A professzor kollégáival együtt már 2017-től kezdve azzal foglalkozott, hogy mi lesz, ha jön egy teljesen ismeretlen kór.

"Úgy gondoltuk, hogy a következő nagy pandémiát egy vírus okozza, amiről még semmit sem tudunk. Őszinte leszek, tényleg úgy gondoltuk, hogy ez a legvalószínűbb eseménysor" – magyarázta.

A professzor és kollégái nem tudtak előre magáról a koronavírusról, hiszen 4-5 évvel ezelőtt még nem létezett, ám tudományos alapon sikerült megjósolniuk, milyen jellegű vírus válhat "X kórrá".

Mark Woolhouse szerint a kérdés nem az, hogy a koronavírus után lesz-e világjárvány, hanem az, hogy mikor. És hogy halálosabb lesz-e a mostaninál? A professzor szerint mindenképpen.

-írja a Mirror.

A professzor szerint nem a koronavírus legyőzése az egyetlen feladatunk. Fotó / Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.