Előkerült egy szigorúan titkos akta Szörényi Leventéről és az Illés zenekarról - részletek

Szörényi Levente akta titkos Illés zenekar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ötven évvel ezelőtt jelentett a rendőrség akkori politikai osztálya III/A csoportjának egy beszervezett ügynök Szörényi Leventéről és az Illés zenekarról. Az akta most nyilvánosságra került.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Facebook-oldala közölte a jelentést, amit 50 éve írt a „Gara" fedőnevű ügynök a Budapesti Rendőr-főkapitányság politikai osztály III/A csoportjának.

A levél „szigorúan titkos" minősítést kapott akkor.

„Jelentem, hogy múlt vasárnap 7-én találkoztam Szörényi Leventével a METRO—klubban. Beszélgettünk most készülő lemezükről, mondta, hogy 2 számot lehúzott róla a Lemezgyár, az egyik egy 'Good by London' c. amely szerinte a legnépszerűbb lett volna.

Ugyanezen a napon fenn voltain a Citadellában, ahol Baksával beszeltem. Ígéretéhez híven bejött a Metróba és onnan átmentünk a Rátkai-klubba. Ott Zoránnal és Brunner Győzővel együtt kezdtünk beszélgetni azokról a színpadi és dekorációs változásokról, amelyek az újonnan alakult Metró hozna magával. Baksával ma találkoztam, megnézi a helységet a Metró klubban és utána megteszi javaslatait. A jövőben lehetséges, hogy mint színpadi tanácsadót is foglalkoztatják a Metrónál, de ez ne fog megélhetést jelenteni a számára. Egyébként a KEX-műsor, amit vasárnap láttam, lényegesen szolidabb hangvételű volt, mint korábban főleg humorra szorítkozott, ennek okát egyrészt az együttes széthúzásában, másrészt a programjaikat kísérő vártnál kisebb reakciók. Gara"

-olvasható.

Szörényi Levente Forrás: RTL sajtóklub

„Értékelés: Az ügynök feladatának megfelelően jelent. Alkalmazott 3/a rendszabályból mar tudomást szereztünk róla, hogy a Hanglemezgyár levett a készülő nagylemezről két számot (...) A zenekar ezzel szemben egységesen készül fellépni, bár erről az ügynök nem tud.

Baksa Soós Jánossal alosztályunk 'B' csoportja foglalkozik 'Énekes' fn-en. Figyelemreméltó az a tény, hogy Énekes és az ügynökünk között a jövőben munkakapcsolat fog kialakulni, ami segíti Baksa fokozottabb ellenőrzését.

Feladat: Az ügynök továbbra is igyekezzék rendszeresen találkozni 'Énekes'-sel ismerje meg célkitűzéseit, további terveit.

Kis Géza r. hdgy. ÁBTL-3.1.2 - M-37332 /143"

Azt ugyan nem lehet tudni, melyik számot cenzúrázhatták ki az Illés Human Rights című albumáról a Good by London című számon kívül, de a dal egy évvel később, az "Add a kezed" című lemezen megjelent. Azt sem tudni, hogy mit jelent az, hogy "Az iIllés együttes tagjai a cenzúra ellen egységesen lépnek fel". Valószínűleg a cél az volt, hogy összeugrasszák Szörényit és Bródyt, ám ez nem sikerült.

Egyébként Gara volt az az ember, aki a Metró együttest vezette volna -írja a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.