MC Hawer mindenét elveszítette, nem tudja hogyan tovább

Forrás: Facebook/MC Hawer -
járvány Facebook pénz MC Hawer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kilátástalan helyzetbe került MC Hawer, az énekes nem csak hogy elveszítette több tízezres Facebook-oldalát, de budapesti életét is fel kellett adnia anyagi okok miatt.

Nehéz időszak van MC Hawer mögött, a mulatós sztárnak ugyanis jó ideje nincs bevétele, ráadásul nem rég elveszítette 70 ezres Facebook rajongói oldalát, amit évekig építgetett, és nem kevés pénzt is tett bele.

„Sajnos az ügyemet lezárták. Nehezen, de sikerült megtudnom, hogyan lehet felvenni velük a kapcsolatot, több héten át leveleztem az üzleti központtal. Elküldtem mindent, amivel igazolni tudom, hogy az én oldalam volt, majd közölték, hogy nem tudnak semmit tenni. Elmondásuk szerint akkor kellett volna szólnom, amikor az oldalt eltulajdonították. Az csak időpocsékolás és időhúzás volt, hogy arra a levélre válaszoltam, amiben arról értesített a rendszer, eltávolítottak az oldalamról. Választ erre nem kaptam, ezért tudtam csak jó egy hét után az illetékes ügyfélszolgálathoz jeleznem a történteket. Mindent elveszítettem, amit az oldal felépítésébe befektettem. Úgy hallom, nem én vagyok az első" – mesélte az AcNewsnak a sztár.

MC Hawernek vidékre kellett költöznie. Forrás: Facebook/MC Hawer

Ráadásul a sztárnak vidékre kellett költöznie, mert az anyagi helyzete is rosszra fordult a járvány miatt.
„Ha felsorolnám, hogy mennyi mindent buktam el a kialakult helyzet miatt sem lennék előrébb. Én is milliókat veszítettem, ráadásul a budapesti életemet is fel kellett adnom a megélhetésért. Kazincbarcikán a harmadából meg tudunk élni, mint a fővárosban. Napról napra meggyötör az a kilátástalanság, ami jelenleg is van az országban. Nem tudjuk, hogy még meddig tarthat, meddig kell még kitartanunk. Így nincs életem, nem merek sehova menni, semmire költeni. Azt sem tudom, hogy egyáltalán kihúzom-e addig, ameddig tart ez a helyzet"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.