Gondoltad volna? 2020-ban több házasság született, mint az elmúlt 30 évben bármikor

házasság Hevesi Kriszta párkapcsolat szerelem koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koronavírus ide vagy oda, a magyarok 2020-ban szívesebben házasodtok, mint valaha - 67 ezer 301 alkalommal mondták ki a boldogító igent.

2020 kihívás elé állította a párkaocsolatban, házasságban élőket. Sokan mondták, hogy ebben az évben sok válás és szakításlesz, valamint sok kisbaba fog születni.

Dr. Hevesi Kriszta pszichológus szerint mások voltak az első illetve a mostani, második hullám nehezségei. Nyáron a legtöbb problémát az összezártság okozta. A szex terén is megjelenhettek konfliktusok - míg az egyik fél szorongott a váratlan élethelyzet miatt, addig a másik gyakoribb együttlétekkel oldotta volna a feszültséget - adta hírül a Bors.

párkapcsolat szerelem szex Forrás: Shutterstock

A második hullámnál inkább az a probléma, hogy már mindenkinek nagyon hiányoznak a kimozdulások, színes programok. Az állandó otthon nagyon szürkévé teszi a mindennapokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.