Az X-Faktor sztárjának őszinte vallomása: „Gyűlöltem magam, amiért nehéz és magas vagyok”

fehérnemű blogbejegyzés X-Faktor szexi fogyás dögös Arany Timi vallomás magazin képek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor énekesnőjének már kamaszként is számtalan nehézséggel kellett szembenéznie, hiszen kislány kora óta kilógott a kortársai közül. Magassága és hízékony alkata miatt éveken át mamutnak csúfolták. Ám mostanra leszámolt a múlttal, és szexi fehérneműben pózol a kamera előtt Arany Timi.

A mára igazi dívává váló énekesnőt, az Ének iskolájában még kislányként ismerhette meg az ország. Majd Timi néhány év múlva az X-faktorban is megmutatta nem mindennapi tehetségét. Tavaly januárban pedig egy saját szerzeménnyel A Dal színpadán volt látható.

Arany Timit az Ének iskolájában még kislányként ismerhette meg az ország Forrás: TV2

Azóta több mint egy év telt el, és az aranytorkú lány szinte teljesen újjászületett.

A tavalyi évben sokaknak okozott kellemetlen napokat a koronavírus okozta bezártság. A fiatal énekesnő nagyon szerencsésnek érezheti magát, hiszen számára stabilitást, magabiztosságot, és szerelemet tartogatott a 2020-as év.

Timi átalakulása szemmel látható. Évekig rejtegette magát, ám most, mindenki előtt ledobta a textilt és egy falatnyi szexi fehérneműben pózolt a kamera előtt. Ezzel egyszerre két régi álma is valóra vált.

- Mindig nagyon tetszettek a dögös fehérneműs képek, vágytam rá, hogy egyszer rólam is ilyen fotók készüljenek. De legbelül soha nem hittem el, hogy egyszer tényleg elégedett leszek azzal a nővel, akit a tükörben és a képeken látok, elfogadtam, hogy kövér vagyok – kezdte Timi a Life.hu -nak.

Gyerekkorában számtalan bántást és csúfolást kellett átélnie, mert már az általános iskolában is kitűnt a társai közül.

Gyerekkorában számtalan bántást és csúfolást kellett átélnie a külseje miatt Forrás: RTL Klub

Sokkal magasabb, és ebből kifolyólag nehezebb is voltam, mint a kortársaim. Az is előfordult, hogy mamutnak csúfoltak. Gyűlöltem magam, amiért nehéz és magas vagyok

emlékezett vissza Timi, aki most joggal temetheti el a múltat, hiszen bomba formában van. Ő maga mégis úgy véli, hogy még néhány kiló mínusz hiányzik a tökéletes alak eléréséhez, de a korábbi évektől eltérően most nem a koplalás, hanem az életmódváltás mellett tette le a voksát.

- Az elmúlt évek alatt mindenféle diétát és fogyókúrát megcsináltam, de egyik károsabb volt, mint a másik. Tavaly, amikor szerepeltem A Dal-ban napokig nem ettem semmit a fellépés előtt, és az ájulás széléről mentem ki a színpadra énekelni.

Arany Timi a népszerű tehetségkutató színpadán Forrás: RTL Klub

Annyira legyengültem, hogy énekelni sem maradt erőm.

Most kalóriaszámolással, és rendszeres sporttal tartom karban a testem. Az édességről nem tudok lemondani, ezért minden nap eszek csokit, vagy sütök valami egészséges süteményt. Még nem értem el a kitűzött célomat, de tudom, hogy ha elég kitartó vagyok sikerülni fog. A szerelmem és a családom szerint már most is nagyon vékony vagyok. Elsősorban ezért születtek a képek is.

Régóta álmodoztam arról, hogy rólam is készüljön egy fehérneműs dögös sorozat. Mivel az egész eddigi életemben most vagyok a legvékonyabb, úgy éreztem, hogy ennek most jött el az ideje

mesélte boldogan Timi, aki végre elégedett azzal, amit a képeken lát.

A képre kattintva galéria nyílik!

Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4
Fotó: Nánási Tamás
1 / 4

Ráadásul a párjával szerelmesebbek, mint valaha.

- Tudom, hogy sok párkapcsolatot próbára tett az összezártság, de nálunk éppen az ellenkezője történt.

Közelebb vagyunk egymáshoz, mint valaha,

sőt belefogtunk egy hatalmas közös projektbe is. Felújítottuk a lakásunkat, ahol már egy éve együtt élünk. Az emelettel és a kerttel nyáron elkészültünk, már csak a földszint utolsó simításai vannak hátra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.