Ételek, melyekről nem is gondolnád, de segítenek a fogyásban

fogyás magazin zsírégetés étel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeretnél egészségesebben táplálkozni és leadni néhány kilót? Ha eddig faltad a cukros ételeket, bizony nehéz megszabadulni a kínzó vágytól. Illetve nem könnyű ráállni arra, hogy ne együnk annyit, mint azelőtt, legalábbis ne szénhidrátban gazdag, egészségtelen dolgokat. Néhány étel viszont nagy segítségedre lehet ebben! 

Szerencsére léteznek olyan ételek, amelyek csökkentik a cukor iránti sóvárgást és az éhségérzetet. Eltelítenek, mégsem hizlalnak, sőt némelyik kifejezetten gyorsítja a fogyást azzal, hogy serkenti az anyagcserét és a zsírégetést
Íme néhány étel, melyekre talán eddig nem is gondoltál, milyen nagy segítségedre lehetnek a célod elérésben.

Bab

A kolecisztokinin egy emésztőrendszeri hormon, amely természetes étvágycsökkentőként funkcionál. A jó hír, hogy a babban ebből sok van, így igazi jó barát lehet, ha fogyásról van szó. Ráadásul rostban gazdag, tehát hosszú időre eltelít. Sőt még a koleszterint is csökkenti, és jó hatással van a szív- és érrendszerre.

A bab kolecisztokinin tartalmaz, amely természetes étvágycsökkentőként funkcionál Forrás: Shutterstock

Ecet

Amellett, hogy eltelítenek, az ecetes ételek kiválóan ellensúlyozzák a vércukorszint emelkedését, amit a cukros, szénhidrátdús kaják fogyasztása idéz elő, illetve az ecet segíti az emésztést a benne lévő káliumnak köszönhetően. Igen népszerűnek számít az almaecet diéta, aminek az a lényege, hogy minden étkezés előtt egy kávéskanállal fogyasszunk belőle. Ám az íze nem túl kellemes, így érdemes egy kis vízzel keverni vagy gyömölcsturmixban fogyasztani. Viszont akinek sok a gyomorsava, óvatosan fogyasszon belőle!

Fahéj

Igazi zsírégető csodaszerként emlegetik a fahéjat, ugyanis felpörgeti az anyagcserét, ráadásul megakadályozza a glukóz felszívódását, és elősegíti az inzulintermelést. Gyulladáscsökkentő hatása is van, így megszüntetheti a gyomorban vagy a belekben lévő gyulladásokat, melyek sok esetben nehezítik a fogyást. Amihez csak tudod, add hozzá ezt a fűszert!

Diófélék

Sokan félnek a diófélék fogyasztásától, mivel nagy a kalóriatartalmuk. Viszont igen kevés szénhidrátot tartalmaznak, mégis remekül telítenek, hamar elmúlik tőlük az éhségérzet. A diófélék zsír és fehérje kombinációi, ám itt a jófajta, telítetlen zsírra kell gondolni. Manapság a low-carb diéták kedvelt elemei. Kiváló választás például zabkásához, müzlihez vagy joghurthoz. Ráadásul omega-3 zsírsavakat is tartalmaznak, jó hatással vannak a koleszterinszintre és a vérnyomásra.

A dió kiváló választás például zabkásához, müzlihez vagy joghurthoz Forrás: Shutterstock

Avokádó

Egyetlen avokádó 11-17 gramm rostot tartalmaz, így remek arra, hogy beépítsd a fogyókúrádba. Garantáltan eltelít hosszú időre, így nem leszel éhes. Ráadásul gyulladáscsökkentő zsírsavakban gazdag, ami jót tesz a beleknek is, így segíti az emésztést.

Erős paprika

A benn lévő kapszaicin olyan receptorokhoz kapcsolódik, amelyek a hőérzékelésért felelősek, ezért érezzük csípősnek. Azonkívül, hogy ez az anyag fájdalomcsillapító hatású, serkenti az anyagcserét, mivel a nyál- és gyomornedv-termelés növekedésével az ételek gyorsabban bomlanak le a szerveztünkben. Sok zsírégető hatású táplálék-kiegészítő is tartalmazza a kapszaicint. Így aki bírja a csípőset, bátran fogyasszon belőle.

Gyömbér

Remek zsírégető hatással bír, ezenkívül csökkenti az éhségérzetet. Hasznos lehet emésztési problémákra és gyomorpanaszokra is, ha puffadás vagy hányinger gyötör gyors segítség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.