"Nagyon rossz anyának éreztem magam" – Földes Eszter szakember segítségét kérte

anyaság videó szülés Földes Eszter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő őszintén mesélt a szülés utáni időszak nehézségeiről. Földes Eszter rossz anyának érezte magát, mert a császármetszés gyerekkori traumákat hozott elő belőle.

Természetes úton szeretett volna szülni Földes Eszter ám 8-9 órás vajúdás után mégis a császármetszés mellett döntött az orvosa. Elaltatták előtte, mert nem tudták elérzésteleníteni, viszont az első vágást nagyon is érezte.

"Az volt a legnagyobb fájdalmam az egész szülés alatt" – mondta Eszter a Kiss Virágnak adott interjújában.

A Mintaapák sztárja bevallotta, azt sajnálja nagyon, hogy az altatás miatt nem tudott akkor találkozni a babával, amikor a világra jött, és a férje arcát sem láthatta.

Eszternek eleinte sok teje volt, és tudta szoptatni Álmost, ám csak a negyedik hónapig. A baba születése után két hónappal már visszament dolgozni, és őt is vitte magával.

A színésznő sokáig azzal az érzéssel küzdött, hogy rossz anya. A harmadik hónap után azt érezte, hogy ki akar menekülni ebből az egészből. Végül úgy döntött, szakember segítségét kéri. Kiderült, a szülése gyerekkori traumákat hozott fel benne. Ám azóta sikerült ezeket rendeznie magában, és élvezi az anyaságot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.