Justin Timberlake Britney Spears nyilvános bocsánatkérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég jelent meg a Britney Spears botrányos és keserű életéről szóló dokumentumfilm, amelyben Justin Timberlake-kel való kapcsolatáról is szó esik. A rajongók ezután nyíltan támadták az énekest, hogy kérjen bocsánatot múltbeli tettei miatt, aki végül közösségi oldalán tette meg ezt. 

A dokumentfilmből kiderült, hogy Justin Timberlake és Britney Spears kapcsolata korántsem volt olyan tökéletes, mint ahogyan azt sokan kívülről gondolták. Utólag kiderült, hogy az énekes több alkalommal is próbált előnyt kovácsolni az énekesnővel való szakításából - írja a Daily Mail.

Timberlake bocsánatkérő levelében Britney-n kívül Janet Jacksont is megemlítette, akinek a 2004-es Super Bowl félidejében, a közös produkciójuk során letépte a ruhája egyik darabját, amivel a színpadon álló énekesnő egyik mellét gyakorlatilag az egész világ számára láthatóvá tette.

A bejegyzésben mindkét énekesnőtől bocsánatot kért és azt is leírta, hogy tudja, hogy a bocsánatkérés nem oldozza fel őt a bűnei alól.

"A szakma a hibás, ami a férfiaknak, különösen a fehér férfiaknak kedvez. Így lett kitalálva. Kiváltságos helyzetben lévő férfiként kötelességem felszólalni.

A tudatlanságom miatt nem ismertem fel mindazt, ami az életemben történt, de többé nem szeretnék másokat magam alá gyűrve előrébb jutni. (...) Vállalni akarom a felelősséget a saját hibáimért mindebben, és egy olyan világ részese akarok lenni, amely támogat és felemel. (...) Tudok jobb lenni, és jobb is leszek"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.