Tizenegy gyereke van a 23 éves milliomos nőnek, még többet akar

család béranya gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem szeretne megállni 11 gyereknél a 23 éves orosz milliomos nő. Csak egy gyermekét hozta ő maga világra, a többi csöppséget béranyának köszönheti.

Christina Öztürk minden jel szerint imád babázni. A mindössze 23 éves anyukának már 11 gyereke van. Közülük ugyan csak a legidősebb kislányt, a hatéves Vikát hozta ő a világra. A többi gyerekét béranya hordta ki.

A Moszkvában élő Christina egy grúziai nyaraláson ismerte meg az 56 éves szállodatulajdonost, akihez hozzá is ment, és családot alapítottak.
Grúziában legális a béranyaság, így nincs akadálya még több gyereknek, a fiatal nő ugyanis nem állna meg 11-nél.

A béranyáknak a pár 8000 eurót, azaz körülbelül 2,8 millió forintot fizet azért, hogy világra hozzák a babájukat. Ám szigorú feltételekhez kötik: legalább egy babát már kellett szülniük korábban, és nem használhatnak drogokat, nem lehetnek alkoholfüggők – írta a Mirror.

„Még nem tudom, hány gyereket szeretnénk, de az biztos, hogy nem állunk meg most. Nem állapodtunk meg a végső számmal kapcsolatban a férjemmel, de ennek is eljön majd az ideje" – mesélte a fiatal anyuka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.