A boldogság tanulható - így érd el!

Forrás: Shutterstock -
boldogság tanulás érzelmek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Míg a legtöbben úgy hiszik, hogy a boldogság egy velünk született képesség, addig a valóság azonban az, hogy a boldogság nem egy képesség, hanem tanulható folyamat. Lássuk, hogyan!

Mi is a boldogság? Sokszor emlegetjük ezt a fogalmat, ám előfordul, hogy nem vagyunk tisztában azzal, mit is jelent. Ez leginkább azért van, mert maga a boldogság nehezen meghatározható fogalom és minden embernek mást jelent. A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen az intenzív örömérzésig terjedhet.

Szervezetünk endorfin-termelése örömérzetet is okozhat, ezért nevezzük az endorfint, boldogsághormonnak is. Az endorfinnak igen fontos szerep jut, ez a hormon ugyanis nélkülözhetetlen az idegrendszerünk hatékony működéséhez, a jó közérzetünkhöz, a szülés okozta fájdalmak enyhítéséhez, valamint természetesen a boldogságérzethez is.

A boldogságérzetért azonban nem csak ez az egy hormon felelős. A boldogságérzetet négy hormonnak, a dopaminnak, a szerotoninnak, az oxitocinnak és az endorfinoknak köszönhetjük. Amikor ez a négy hormon felszabadul a vérben, hirtelen boldognak és energikusnak érezzük magunkat. Ez az állapot azonban nagyon illékony és mindössze néhány pillanatig tart.

A valódi, tartós boldogság elérése egy összetett és sok odafigyelést igénylő feladat. Jó tudni azonban, hogy ha betartod az alábbiakat, te is megtapasztalhatod, milyen igazán boldognak lenni.

A boldogság tanulható Forrás: Shutterstock

Mozdulj meg!

Közhelyesen hangozhat, de a mozgás tényleg nem csak a teste, hanem a lelket is formában tartja. A rendszeres sportolás a külsőnket formálja, ezáltal magabiztosabbak leszünk, arról nem is beszélve, hogy a mozgás endorfint termel, ami a fent említettek szerint hirtelen boldogságérzettel társul. Rendszeres mozgás esetén gyakran átélhetjük ezt az érzést.

Mozdulj ki!

Szervezz programokat, rendszeresen. Barátokkal családdal, a pároddal töltsd az időt, a lényeg az, hogy olyan dolgokat csinálj, amik boldogsággal töltenek és felvidítanak. Nem mellesleg pedig ezeket a programokat nem árt szabadtérre szervezni, Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy már napi 10-15 perces séta a parkban vagy egy kis napfürdőzés segíti a szerotonin és az endorfin termelődését.

Menj ki a szabadba! Forrás: Shutterstock

Nevess, amennyit és amikor csak lehet!

A nevetés gyógyír és ez nem vicc! A folyamatos nevetés, mosolygás valóban felszabadítja a lelket, megtölt energiával és azonnal beindítja az endorfin termelődését.
A barátokkal, szeretteinkkel töltött idő nevetésre, mosolyra adhat alkalmat. Ha úgy érzed, nem tudsz mosolyogni, léteznek

Keress egy hobbit, ami igazán feltölt

Egy jó hobbi, ami kizökkent a mindennapokból, csökkentheti a stresszt és szintén segít az endorfin termelődésében. Rajzolj, fess, fuss vagy járj kézműves szakkörre - mindegy, a lényeg, hogy találd meg a számodra legmegfelelőbbet.

Keress egy hobbit, ami igazán feltölt! Forrás: Shutterstock

Masszíroztass!

Tudtad, hogy egy finom, kényeztető masszázs nem csak a fáradt testre van jótékony hatással? Legyen az profi masszőr, vagy a párunk gyengéd keze - a masszázs mind a négy boldogságot termelő hormont felszabadítja a szervezetben. Receptre írnánk fel ezt a tevékenységet!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.