A nemzetközi nőnap valójában a bátor nők ünnepe

Forrás: AFP -
virág nemzetközi nőnap magazin nőnap bonbon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jobb esetben az emberek tudják, hogy március 8-án a Zoltánok mellett a nemzetközi nőnapot ünnepeljük, azt viszont csak kevesen, hogy valójában miről szól az ünnep, és hogyan lenne érdemes megemlékezni erről a napról.

Magyarországon 1948 óta ünnepeljük a nőket. Bár mostanában leginkább a virág és a csoki jut eszünkbe a nemzetközi nőnapról, anno viszont nem a férfiak figyelmességéről, hanem harcos, önmagukért kiálló, és egyenlőséget követelő nőkről szólt.

Miért pont március 8. a nemzetközi nőnap?

1857-ben New Yorkban a textiliparban dolgozó nők az utcára mentek tüntetni a jobb munkakörülmények és a magasabb fizetés reményében. Az ezt követő évtizedekben az első és a második Internacionálé több olyan eredményt is fel tudott mutatni, melyeknek köszönhetően a női munkaviszony társadalmilag is elfogadottá vált, és elkezdett átalakulni az a begyöpösödött nézet, hogy a nőknek a konyhában a helye, és semmi más dolguk nincs azon kívül, hogy vezessék a háztartást és neveljék a gyerekeket.

1857-ben New Yorkban a textiliparban dolgozó nők az utcára mentek tüntetni a jobb munkakörülmények és a magasabb fizetés reményében Forrás: AFP

Az első hivatalos nőnapot 1909. február 28-án tartották az USA-ban. Ezt követően 1910 nyarának végén, a második Internacionálé kongresszusán elfogadták, hogy a női választójog jegyében nemzetközi nőnapot kell tartani, ám a napjáról nem sikerült megegyezni.

1911. március 19-én tartották az első nemzetközi nőnapot Dániában, Svájcban, Németországban és Ausztriában, a végleges napra viszont még pár évet, egész pontosan hatot várni kellett. 1917. március 8-án a cári Oroszországban a nők utcára vonultak, békét és kenyeret követeltek. Négy nappal később II. Miklós cár lemondott, ezzel pedig megszűnt a formális egyeduralom. Ezzel egyidőben óriási áttörés történt, ugyanis a polgári kormány megadta a nőknek a választójogot, és azóta a világ legtöbb országában március 8-án tartják a nemzetközi nőnapot.

1910 nyarának végén, a második Internacionálé kongresszusán elfogadták, hogy a női választójog jegyében nemzetközi nőnapot kell tartani Forrás: AFP

Eközben Magyarországon...

1913-ban az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott, a következő évben pedig már országszerte rendezvényeket szerveztek nőnap alkalmából. A Rákosi-korszakban kötelezővé tették a nőnap ünneplését, hivatalossá viszont csak 1948-ban vált. Egészen a rendszerváltásig március 8-a munkásmozgalmi hangulatú volt, azóta viszont sokkal inkább a háláról, a figyelmességről, és természetesen a bevezetőben említett csokiról és virágról szól.

Miről kellene, hogy szóljon ma március 8-a?

A nőnap valójában a női egyenjogúság napja. Ezen a napon a lányok virágot kapnak a fiú osztálytársaktól, az apukájuktól, a nagypapájuktól, később a párjuktól, az apósuktól, ami egy cuki, jóleső gesztus. A legtöbb ember számára ez nem több, mint formalitás, pedig március 8-a nem csak egy udvariassági rítusról kellene, hogy szóljon..

A rendszerváltás óta a nőnap sokkal inkább a háláról, figyelmességről és természetesen a csokiról és virágról szól Forrás: Shutterstock

Nőnapon...

  • Gondold végig, mennyi erő lakozik egy nőben, és milyen remek teremtés, hiszen csak mi nők vagyunk azok, akik képesek életet adni egy gyermeknek.
  • Ha módodban áll, hívd fel a figyelmet olyan kardinális problémákra, mint az egyenlőtlenség, a munkahelyi zaklatás, vagy a nők elleni erőszak, hiszen ezek mind-mind létező dolgok.
  • Emlékezz meg olyan nőkről, akik nagy jelentőséggel bírtak: nem is gondolnád, milyen sokan vannak.
  • Igyál egy pohár bort a saját egészségedre, és ünnepeld meg, hogy te is nő vagy!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.